Mi az a fibróma?

A fibróma, más néven fibroid tumor a bőr jóindulatú daganata. A testen bárhol megjelenhet, és bár a legtöbbször nem okoz problémát, nem kellemetlenséget annál inkább. Mit tehetünk ellene, hogyan lehet eltávolítani?

A fibróma a testen megjelenő, kötőszövetből kialakuló, jóindulatú daganat. Több altípusa létezik: a kemény fibróma (fibroma durum) számos rostból és kevés sejtből áll, Ennek altípusa a keloid, mely a hegeket borító sejtek burjánzásából alakul ki.

A lágy fibróma (fibroma molle), illetve vadhús (fibroma pendulans) ezzel szemben olyan sejtburjánzás, mely számos, lazán kötődő sejtet és kevesebb rostot tartalmaz. Ezek a fibrómák elsősorban a nyakon, a lágyékon, a hónaljba vagy a szemhéjon - vagyis olyan helyeken, ahol a bőr "meggyűrődik" - alakulnak ki, de természetesen a test bármely területén megjelenhetnek.

A fibróma a bőr jóindulatú elváltozása
A fibróma a bőr jóindulatú elváltozása

A vadhúsok többnyire nem változnak az idő előrehaladtával, nem változik a méretük sem. Általában rizsszem vagy borsszem nagyságúak, és nem okoznak semmilyen problémát, de időnként irritálhatja őket az ékszerviselés, a ruházat vagy a borotválás.

A fibróma típusai

Az angiofibróma apró, fényes, barna vagy pirosas színű bőrhiba, mely a kötőszöveten kívül számos kitágult véreret tartalmaz, és főleg az arcon jelenik meg. A cisztás fibróma középen lágyabb, és kitágult nyirokereket is tartalmazhat. A csontos fibróma kemény és rostos, a legtöbbször az állkapcson vagy a szájon található, és gyakran valamilyen sérülés, törés következtében alakulhat ki. Ezek a típusú fibrómák időnként meglehetősen nagyra megnőhetnek, fájdalmasak lehetnek, ezért műtét útján kell eltávolítani ezeket.

A legtöbb fibróma a test különböző külső felületein jelenik meg, de a fibróma szinte minden szerven kialakulhat. Például a csontokon, a bőrszövet alatt, a méhen, a petefészkeken, vagy a központi idegrendszer bizonyos területein is. A ritka csontrendszeri fibrómák az alsó állkapcson, a combcsonton vagy a medencecsonton jelennek meg, és többnyire véletlenül fedezik fel őket.

Fibróma eltávolítása

Ha a fibróma rossz helyen van, zavar bennünket, esztétikai problémát okoz, akkor távolíttassuk el szakorvos segítségével. Az eltávolítás csak ebben az esetben indokolt, mivel a fibróma sosem válik rosszindulatúvá. Időnként fájdalmat, duzzanatot vagy folyadékfelgyülemlést okozhat, ekkor ajánlatos műtéti úton eltávolíttatni. Ez általában gyors műtét, mely kórházi tartózkodást sem igényel.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, az ország északkeleti harmadán viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, a hegyekben viszont már ekkor havazhat. Napközben, kiemelten a déli óráktól viszont nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel, ugyanakkor estig síkvidéken legfeljebb nyugaton alakulhat ki vékony hólepel. A Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben, illetve a Bakony, Mecsek magasabb részein viszont vastagabb hótakaró is összejöhet. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, északkeleten gyakran erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig melegebb az idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban áll be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!