Fibróma vagy szemölcs?

A fibrómák, illetve a szemölcsök a leggyakoribb - és egyben legzavaróbb - bőrproblémák közé tartoznak. Az avatatlan szem könnyen összekeverheti a kettőt, pedig a kialakulásuk oka, a külsejük és a kezelésük is jelentősen eltér. Lássuk a különbségeket!

A bőrön megjelenő fibróma jóindulatú, kötőszövet alapú sejtburjánzás, mely bármely életkorban megjelenhet, de főleg a középkorúak és az idősebbek bőrén jelentkezik. Nagymértékben szerepet játszik a kialakulásában a genetika, gyakoribb a nők körében, illetve a túlsúlyosaknál. Egyes szakemberek szerint a bőrön található fibrómák, vadhúsok megjelenése összefüggésben állhat a szénhidrát-anyagcsere zavaraival, bár ennek pontos okát még nem sikerült feltárni.

A szemölcs tulajdonképpen vírusos fertőzés következménye. A szemölcs bármely életkorban megjelenhet, de a szemölcstől szenvedők körében több a fiatal.

Fontos különbségek

A fibrómák nem fertőznek, és bár egyes embereken akár több tucat is megjelenhet, ez nem azért történik, mert a bőrkinövések „továbbterjednek”. A szemölcs ezzel szemben fertőző, és nemcsak más emberre ragaszthatjuk rá a betegséget, de gyakran, például megfelelő kezelés hiányába, saját magunkat is vissza-, visszafertőzhetjük.

Mit kell tudni a fibrómáról?

A bőrkinövések jellegzetes, bőrszínű vagy annál valamivel sötétebb, általában rizsszem nagyságú, puha tapintású, kiálló vagy kiemelkedő képződmények, a felületük sima vagy enyhén ráncos, az alakjuk szabálytalan. A tipikus szemölcs kerekded vagy félgömb alakú, enyhén kiemelkedik a bőrből, a felülete érdes vagy pontozott, a színe halványsárga, fehéres vagy szürkés. Egyik sem jár együtt viszketéssel, fájdalommal vagy gyulladással. A szemölcs kiterjedése folyamatosan nőhet, a fibróma mérete ezzel szemben általában évek alatt sem változik.

fibróma, szemölcs, lézeres kezelés
A FIBRÓMÁK ÉS SZEMÖLCSÖK LÉZERES KEZELÉSSEL ELTÁVOLÍTHATÓK

Kezelés, eltávolíttatás

A fibrómák, bőrkinövések általában nem okoznak fájdalmat, nem járnak együtt kellemetlenséggel sem. Azért dönthetünk az eltávolíttatásuk mellett, mert ha rossz helyen vannak, könnyen irritáció alakulhat ki, de akár esztétikai gondokat is okozhat a fibróma. Ezzel szemben a szemölcsök eltávolítása mindenképpen javasolt (bár sokszor saját maguktól is eltűnnek, meggyógyulnak), éppen a fertőzés és visszafertőződés veszélye miatt. Amennyiben a szemölcs olyan területet érint, mely folyamatos nyomás, irritáció alatt van (például a talpon), az komoly fájdalmat is okozhat.

A szemölcsök kezelését érdemes minél korábban elkezdeni, ahogy észrevesszük őket. A fibróma ezzel szemben gyakran évekig nem igényel különösebb figyelmet, csak akkor, ha valami miatt kellemetlenséget okoz, például ékszer vagy ruhadarab kidörzsöli. Mindkét bőrproblémát érdemes megmutatni bőrgyógyász szakorvosnak, ő nemcsak pontos diagnózist adhat, de a megfelelő kezelés kiválasztásában is segítségünkre lehet. A szemölcsöket megpróbálhatjuk otthon is kezelni, különböző ecsetelőkkel, a fibrómák otthoni eltávolításával nem érdemes próbálkozni, a krémek, szárító hatású készítmények alkalmazása felesleges.

A bőrgyógyász mindkét esetben műtéti úton, helyi érzéstelenítéssel (vagy akár anélkül) távolíthatja el a kinövéseket, erre többféle módszer is a rendelkezésére áll, például fagyasztás, lézer vagy késsel, kanállal való ki-, illetve lemetszés.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 32 fok között várható. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.