Ultrahanggal előre megjósolható lehet a szívinfarktus

Kimutathatók a szív- és érrendszeri megbetegedések ultrahang vizsgálattal - írja a Radiology című lap.

Több, mint 1200 tünetmentes, látszólag egészséges, ám a szívbetegségek szempontjából rizikócsoportba tartozó ember arteria carotisát (nyaki verőerét) ultrahanggal vizsgálták.

Csaknem 600 esetben találtak a nyaki erekben súlyos fokú elváltozást, azaz olyan mértékben meszes artériákat, mely a fej felé áramló vér haladását az érpályában erősen akadályozta. Náluk egy második ultrahang vizsgálatra is sor került fél évvel később.

"Tudjuk, hogy a nyaki verőerek 70 százalékos szűkülete esetén történik a legtöbb szívvel kapcsolatos, valamint agyi történés, mint a szívinfarktus és a stroke, továbbá a legtöbb sebészeti beavatkozás, és a koszorúér-bypass műtét is"- mondta Dr. Markus Reiter, a bécsi Orvostudományi Egyetem Intervenciós Radiológiai és Angiográfiai Osztályának orvosa.

A vizsgálat során az ultrahang készüléket, valamint az úgynevezett medián szürke színskálát (GSM - grey scale median) alkalmazták a nyaki verőereken. Az ultrahang képen látható színárnyalat a meszesedés súlyosságának mértékét jelzi. A vizsgált egyének 40 százalékában tapasztaltak alacsonyabb GSM értékeket (azaz sötétebb színt) a második ultrahang vizsgálaton, és ezeknek az eseteknek 37 százaléka három éven belül szív- és érrendszeri, vagy agyi betegség áldozata lett. Azokban az esetekben, ahol a fél évvel később történő ultrahang vizsgálaton a korábbihoz képest emelkedő GSM értékeket mértek, 28 százalékban zajlott kóros történés három éven belül.

"A csökkenő GSM érték követéses vizsgálat során kiemelt rizikócsoportba sorolja a pácienst. Ez nemcsak az egészséges egyének fokozott kockázatát jelenti a későbbiekre nézve szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulását tekintve, hanem a már ismert betegség gyorsabb lezajlását is jelzi" - mondta el Dr. Reiter. "Ez a módszer további fejlesztésre szorul, az azonban vizsgálataink alapján biztos, hogy az ismételt ultrahang vizsgálat többletinformációt nyújt a rizikócsoportról, és kijelöli az erélyes terápia célcsoportját."

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően nagyrészt gomolyfelhős, napos időre van kilátás, de a gomolyfelhők időszakosan jobban összeállhatnak. Kevés helyen, nagyobb eséllyel északkeleten, keleten alakulhat ki záporeső. Az északnyugati szelet élénk lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!