Szívkatéterezés csuklón keresztül

A comb helyett a csukló artériáján keresztüli szívkatéterezésnél lényegesen kevesebb vérzéses szövődmény lép fel - derül ki egy, a Journal of the American College of Cardiology című folyóiratban megjelent új tanulmányból.

AngiográfiaDr. Sunil V. Rao, a Virginia állambeli Durham Orvosi Központ szívkatéteres laborjának vezetője és munkatársai közel 600 ezer katéterezést értékeltek ki egy adatbázis segítségével (ennek 1,5 százaléka történt a csukló artériáján keresztül), és azt találták, hogy a combon át felvezetett katéter esetében kétszer olyan gyakoriak voltak a vérzéses szövődmények, míg az eredményesség tekintetében a két módszer között nem találtak eltérést. A csuklóartérián keresztül történt katéterezés során a magasabb kockázatú betegek (idősek, akut koronária-szindrómában szenvedők) esetén is kevesebb vérzés fordult elő.

Az angioplasztika során egy olyan katétert vezetnek be az elzáródott koszorúérbe, amelynek egy ballon van a végén, ezt felfújják, így az ér újra átjárhatóvá válik. Legtöbbször egy hajlékony cső, úgynevezett stent beültetése is szükséges, az újabb elzáródás megelőzése érdekében. A vérzés a leggyakrabban a szúrás helyén jelent problémát.

Dr. Rao szerint a csuklóartérián át történő katéterezés Kanadában, Európában és Délkelet-Ázsiában elterjedtebb, mint az Egyesült Államokban, de nincsenek pontos statisztikák az arányokról. A tanulmány kapcsán Dr. Howard A. Cohen, a New York-i Lenox Hill Kórház Kardiovaszkuláris Központjának intervenciós kardiológus főorvosa elmondta: "Főleg a combartérián keresztüli katéterezést tanítják az Államokban. 100-200 esetre van szükség a technika begyakorlásához, amit egy forgalmas praxisban is csak évek alatt lehet megszerezni, és gyakorlatilag is bonyolultabb a kivitelezése is." A szakember hozzátette még, hogy a csuklón át történő katéterezés népszerűbb a betegek körében is, mivel utána kevesebbet kell feküdni.

Dr. Rao szerint az orvosi műszergyártók is tehetnek arról, hogy a csuklón át történő katéterezés miért nem terjedt el annyira az Egyesült Államokban, mivel a gyártók inkább a combartériához készült műszereket reklámozzák, azonban Dr. Rao reméli, hogy ennek a tanulmánynak a megjelenése változást hoz ebben.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően nagyrészt gomolyfelhős, napos időre van kilátás, de a gomolyfelhők időszakosan jobban összeállhatnak. Kevés helyen, nagyobb eséllyel északkeleten, keleten alakulhat ki záporeső. Az északnyugati szelet élénk lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!