Szarkoidózis: csomó a belső szerveken

A szarkoidózis a különféle belső szervek, jellemzően a tüdő vagy a nyirokcsomó sejtes immunreakciója, amelynek hatására csomó képződik a szerveken. Kiket érint, miért alakulhat ki? Betegséglexikonunk új cikkelyéből kiderül!

A betegség kiváltó oka nem ismert. Korábban fölmerült, hogy a probléma hátterében valamilyen idegen sejtre adott reakció állhat, de ezt nem sikerült bizonyítani. Vannak olyan apró adatok is, amelyek valamilyen fel nem ismert kórokozót sejtetnek a háttérben, de tényként kijelenteni ezt sem lehet. A kórkép elmúlt kétszáz évi terjedése alapján akár fertőző betegségre is gondolhatunk, de a betegség előfordulása hasonlít bizonyos öröklődő kórképekéhez is.

Kiket érint?

A betegség ritka, svéd adatok szerint 100 ezer férfiből 16-ot érint, míg szintén 100 ezer nőből 18-at. A kórkép tehát nőknél valamivel gyakoribb, ahogyan 40 éves kor alatt is. Előfordulásának alapvetően két csúcsa van: egy nagyobb 30 éves kor körül és egy kisebb 50 éves kor előtt.

A szarkoidózis főként a 30-es nőket érinti

A szarkoidózis főként a 30-es nőket érinti

Szarkoidózis tünetei

A szarkoidózis jellemzően a tüdőben, valamint a tüdőkapuban lévő nyirokcsomókban alakul ki, azok megnagyobbodásával jár. Második leggyakoribb előfordulási helye a bőr. A betegségre jellemző granulóma-képződés majdnem ugyanolyan, mint a tbc-nél.

A betegség első jelei jellemzően a gyulladás általános tünetei: fáradékonyság, köhécselés, hőemelkedés vagy láz. Erről bővebben a Betegségek A-Z szócikkében olvashat. lexikon

A betegségről bővebben, a diagnózisról, a kezelésről a Szarkoidózis szócikk alatt mindent megtudhat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +2 °C

Sok lesz a fátyolfelhő fölöttünk, emellett elsősorban a keleti országrészben alacsonyabb szinteken is vastagabb felhők várhatók. Csapadék nem valószínű. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este 3, 12 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a kevésbé felhős, szélcsendes hidegre hajlamos helyeken fagypont alá is hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő helyeken és vízpartok mentén pár fokkal enyhébb lehet a reggel. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!