Több elmélet is létezik arra, hogy miért csuklunk - magyarázza Jens Kessler, a heidelbergi egyetemi klinika munkatársa, aki egy olyan - a világon is ritkaságnak számító - terápiás központban dolgozik, ahol a csuklást tudományosan kutatják.
A Spiegel Online-nak nyilatkozva Kessler elmondta, hogy a csuklás keletkezésének egyik magyarázata arra a megfigyelésre alapozódik, hogy a magzatok sokat csuklanak.
A csuklás ugyanis nagyon hasonló a légzéshez - magyarázza Kessler. Döntő szerepe van ebben a rekeszizomnak, amely "boltívként" választja el egymástól a has- és a mellüreget. Ez a legnagyobb légző izom a szervezetünkben. Belégzéskor összehúzódik, ezzel helyet csinál a tüdőnek, így a levegő beáramlik, a mellkas kiemelkedik. Majd kitágul a rekeszizom, kevesebb hely marad a tüdőnek, így a levegő kiáramlik.
A csuklás a levegővétel visszafojtásával elmulasztható A csuklásnál a légzés rendszerességében történik "hiba", a rekeszizom "kiesik a ritmusból". Ha a rekeszizom rosszkor húzódik össze, akkor akaratlanul is levegőt lélegzünk be. Ilyenkor, körülbelül 30 milliszekundummal később az izom "észreveszi", hogy nem jókor húzódott össze, és bekövetkezik a "csuklás".
A bolygóideg "birizgálása"
A rekeszizmot, mint minden izmot, az idegek szabályozzák. Ezért a legtöbb hagyományos, közismert módszer, amely a csuklás elállítására szolgál, ezt az "irányítást" próbálja befolyásolni. Ha valaki hideget vagy meleget iszik, akkor például a bolygóideg (vagus nervus) a toroknál reagál erre - mondja Kessler. Az olyan módszerek, mint a füljárat birizgálása a mutatóujjunkkal vagy a nyelvünk meghúzása - ezek is a bolygóidegre hatnak.
2006-ban két kutatócsoport is Ig-Nobel-díjat kapott (ez a tréfásnak, illetve feleslegesnek tűnő kutatásokat honoráló elismerés), akik olyan kísérleteket végeztek, mint például a rektális masszázzsal elállított csuklás. A kutatók egyike még a szexterápiát is javasolta, mert az orgazmus szintén stimulálja a bolygóideget . Ugyanakkor tajvani kutatók az ideg szerepét nem látják egyértelműnek, miután egy olyan tanulmányt készítettek 2012-ben, amely az eddigi kutatások összes tapasztalatát igyekezett egybefoglalni.
Segíthet a légzésszünet
A levegővétel visszatartása két okból is segíthetA levegővétel visszatartása segíthet a csuklás visszafojtásában a csuklás leállításában. Az egyik ok, hogy a légzésszünet tehermentesíti a rekeszizmot. Ilyenkor nem kell az izomnak összehúzódnia, és az ezt vezérlő ideg sem küld annyi jelet az izomnak.
Egy másik feltételezett ok szerint a lélegzet visszatartásával nő a széndioxid-koncentráció a vérben. A gáz természetes úton termelődik a szervezetünkben, és normál esetben kilélegezzük. A csuklások közötti időtartamot a széndioxid felgyülemlése viszont növelheti, azaz ritkíthatja a csuklást. Ennek oka, hogy a növekvő széndioxid-koncentráció a szervezet számára vészreakciót indít be: energiát próbál spórolni, csökkenti a csuklásszámot is.
Ezért például jó módszer lehet a csuklás elállítására, egy zacskóba ki- és belélegezni, így a széndioxid mennyiségét fokozhatjuk a vérben, ami a csuklás ellen hat. Tudományosan persze ez a módszer sincs alátámasztva. A pszichénkre ugyanakkor sok minden hathat, például a "megijesztés". Éppen ezért a csuklás leállításánál bármilyen módszer hatékony lehet - már amiben "hiszünk".
Rendkívül ritka esetben a csuklás krónikussá, azaz tartóssá válhat. A heidelbergi egyetemi klinika speciális részlegén az utóbbi években 150 pácienst kezeltek ilyen tünetekkel. Főleg férfiakat érint ez a jelenség, aminek az okát nem ismerik a kutatók. A krónikus csuklás súlyos betegségek jele is lehet esetenként - szívinfarktus vagy tumor jöhet szóba -, de sokszor a stressz okozza, illetve valamilyen lelki eredetű tényező. Aki két napnál tovább csuklik, annak orvoshoz kell fordulnia - írja a Spiegel Online.
Összegzésképpen megállapítható: vannak arra utaló jelek, hogy a lélegzet visszatartása képes a csuklásra hatni, ugyanakkor ezek az ismeretek nem tekinthetők biztosnak. A tapasztalat azt mutatja: minden embernél valami más segíthet. Gyakran az is elég, ha eltereljük a figyelmünket, és időt hagyunk, hogy a rekeszizmunk újra lecsillapodjon.
