Rákra utaló laboreredmények

Bár érdemi jelzést a rosszindulatú daganatos megbetegedésekre vonatkozóan nem adnak az általános laborvizsgálatok, felhívhatják ugyanakkor a figyelmet egyes szervek, szervrendszerek rendellenes működésére. Ez pedig adott esetben az első lépés lehet a rák diagnosztizálása felé vezető úton.

Összességében persze érdemes leszögezni, hogy pusztán vérvizsgálattal egyetlen rákos megbetegedést sem lehet kimutatni: erre még az úgynevezett tumormarkerek vizsgálata sem alkalmas teljes biztonsággal. Mi több, olykor teljesen normális vérkép mellett is létezhet már kiterjedt betegség a szervezetben. Alábbi laboreredményekben tehát csupán annyi közös, hogy normálértékekhez viszonyított eltéréseiket daganatok is okozhatják, így érdemes további vizsgálatokkal minél hamarabb kizárni a nemkívánatos lehetőséget.


HGB (hemoglobin)

Normálérték:

  • férfiak: 130-180 g/l
  • nők: 120-160 g/l

A hemoglobin biztosítja az oxigén szállítását a tüdőből a szövetek felé, egyben ez a festékanyag adja a vörös vértestek színét. Az alacsony hemoglobinszint legtöbbször vérszegénység következménye, amely mögött általában olyan egyszerű okok húzódnak meg, mint a vas-, a B12-vitamin- és a folsavhiány, ugyanakkor krónikus fertőzések és gyulladások, továbbá májbetegségek és daganatos megbetegedések egyaránt kiválthatják.

FE (vas)

Normálérték:

  • csecsemők: 7-18 umol/l (40-100 mg/dl)
  • gyermekek: 8-22 umol/l (8-22 mg/dl)
  • felnőtt férfiak: 12-31 umol/l (65-175 mg/dl)
  • felnőtt nők: 9-30 umol/l (50-170 mg/dl)

A vas a hemoglobin fontos alkotóeleme. Mivel ezt az ásványi anyagot a szervezet képes megtartani és újrahasznosítani, komolyabb veszteség főként vérvesztés miatt következhet be. Ezt előidézheti egyszerű véradás,menstruációvagy sérülés, de olyan daganat vagy gyulladásos bélbetegség is, amely miatt a széklettel vér is távozik a bélrendszeren át.

Annak ellenére, hogy a vas egyike a Föld legnagyobb mennyiségben előforduló elemeinek, a vashiányos vérszegénység a leggyakoribb megbetegedések közé tartozik. Részletek itt.

Trombocita

Normálérték:

  • 150-300 ezer /ml

A vérlemezkék a véralvadásban játszanak szerepet. A trombociták száma krónikus gyulladásos betegségek, egyes daganatok, vérzés és vashiány következtében egyaránt emelkedhet.

fvs-szám (fehérvérsejtszám)

Normálérték:

  • 4300-10800 /ml

A fehérvérsejtek a szervezet védekezőrendszerének tagjai, feladatuk az idegen anyagok, így például baktériumok és vírusok elpusztítása. Az extrém magas fehérvérsejt-szám a csontvelő-működés zavara, leukémiás megbetegedés gyanúját veti fel.

vvt-süllyedés (vörösvértest-süllyedés)

Normálérték:

  • férfiak 50 év alatt: 15 mm/óra alatt
  • férfiak 50 év felett: 20 mm/óra alatt
  • nők 50 év alatt: 20 mm/óra alatt
  • nők 50 év felett: 30 mm/óra alatt

Az eljárás során az alvadásban gátolt vérben lévő sejtek ülepedési sebességét határozzák meg oly módon, hogy a vért egy vékony csőben függőleges helyzetben állni hagyják, majd egy óra elteltével a cső felső részén a sejtes elemektől megtisztult szalmasárga plazmaoszlop hosszát milliméterben meghatározzák. A süllyedés értéke magasabb lehet a következő állapotokban: fertőző betegségek, gyulladás, rosszindulatú daganatok, súlyos vérszegénység, vesebetegség, pajzsmirigy-túlműködés.

Egy vérvétel eredményei is utalhatnak daganatos megbetegedésre
Egy vérvétel eredményei is utalhatnak daganatos megbetegedésre

CRP (C-reaktív protein)

Normálérték:

  • 8 mg/l alatt, újszülöttekben 15 mg/l alatt

A C-reaktív proteint a májsejtek termelik gyulladás esetén, ennek megfelelően ilyen állapotban efehérjemennyisége szinte ugrásszerűen megemelkedik, gyógyulás esetén pedig ugyancsak gyorsan lecsökken. A CRP szintje bármilyen eredetű gyulladás miatt magas lehet, de bizonyos daganatok is okozhatják az emelkedést.

LDH (laktát-dehidrogenáz)

Normálérték:

  • 200-400 UI (nemzetközi egység)/l; a normálérték erősen függ a laboratóriumban alkalmazott módszertől.

Az LDH egy glükóz-anyagcserében résztvevő enzim, így legfontosabb forrásai közé tartoznak egyebek mellett a tumorok is, mivel szövetükben a glükóz-anyagcsere magasabb. Ennek megfelelően a vérplazmában lévő LDH mennyiségének növekedése utalhat daganatos betegségre is.

Direkt bilirubin

Normálérték: 7 µmol/l (4 mg/l) alatt

A bilirubin a hemoglobin bomlásterméke. A lebomló vörös vértestekből felszabaduló indirekt bilirubint a máj enzimrendszere teszi vérben is oldhatóvá, amelyet már direkt bilirubinnak nevezünk. Ez a forma az epével a bélrendszerbe kerül, ahonnan egy része visszaszívódva a vizelettel kiürül, megadva ezáltal a széklet és a vizelet normális színét. A direkt bilirubin szintje megemelkedhet, amennyiben a máj nem képes megfelelő módon ellátni az átalakító és kiválasztó funkcióját. Előbbi zavar mögött állhat például májgyulladás, zsírmáj, májzsugor, de akár májdaganat is.

Értékelje a cikket!

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
40-hez közel nem ördögtől való a szépségtablettaArcfiatalítás

40-hez közel nem ördögtől való a szépségtablettaA kollagén és a hyaluronsav természetesen is jelen van a szervezetünkben, ám az idő múlásával egyenes arányosan csökken a mennyisége. És mindez látható is lesz előbb vagy utóbb: megereszkedik, vízhiányossá és ráncossá válik a bőr.

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+27, +32 °C
Minimum:
+16, +21 °C

Hazánkban hétfon délelőtt gyengén vagy közepsen felhős lesz az ég, elvétve lehet csapadék.

Egészséget befolyásoló hatások:
erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag