Oltás, ami nemcsak az adott kórtól véd

A kanyaró elleni oltás nemcsak a ragályos betegségtől véd meg, hanem annak eddig alulbecsült következményétől is.

Régóta köztudott, hogy a kanyaró hetekre, hónapokra legyengíti az immunrendszert, és fennáll a kockázata annak, hogy a betegségen átesettek, különösen a gyermekek más súlyos fertőzést is megkapjanak. A szakemberek egy új tanulmányban kiderítették, hogy ez a sérülékenység sokkal hosszabb ideig - mintegy három évig is - eltart, mint korábban feltételezték - tudatta az MTI.

A kanyaróoltás előnye is hosszabb távon érvényesül a feltételezettnél. A kutatók arra is felfigyeltek, hogy kanyaróoltás-kampányt követően csökkent a halálozás más fertőző betegségekből eredően.

Szakemberek szerint a tanulmány rá kell, hogy ébressze az oltás szükségességére azokat a szülőket is, akik a vakcina és az alaptalan félelmei miatt nem oltatják be gyermekeiket.

A kanyaró erősen fertőző betegség, melyet a kanyaróvírus okoz. A fertőzöttek az orr- és a torokváladékukban hordozzák a vírust. Amikor tüsszentenek vagy köhögnek, nedvességcseppek kerülnek a levegőbe. A cseppekben lévő vírusok pedig akár két órán át is aktívak maradhatnak a különböző felületeken. További információért és videóért kattintson ! A lázzal, köhögéssel és viszkető kiütésekkel kísért betegséget már évtizedekkel ezelőtt sikerült felszámolni a fejlett országokban a védőoltás bevezetésével. Fellépnek néha elszigetelt járványok ezen országokban is, ha valaki külföldről behordozza a betegséget, illetve ha megnő egy adott közösségben azoknak a száma, akik nem kapták meg a védőoltást.

Az Egyesült Államokban idén 147 ember betegedett meg, a fertőzöttek nagy része a családok által közkedvelt Disneylandben kapta meg a betegséget, amely átterjedt Mexikóra és Kanadára is, ahol 159 ember betegedett meg. Sok fertőzöttről kiderült, hogy nem kapott védőoltást.

A nemzetközi kutatócsoport tagjai tanulmányukban kanyarós eseteket elemeztek, áttekintették más fertőző betegségek halálozási arányát az előtt illetve az után, hogy az Egyesült Államokban, Angliában, Walesben és Dániában széles körű kanyaróoltási kampány folyt.

A kanyaró elleni oltás egyéb beteséggel szemben is védettséget ad

Felfigyeltek arra, hogy az oltás után valamennyi országban csökkent a kanyarós esetek száma, és csökkent a nem kanyarós fertőzések száma is. Az Egyesült Államokban például a légúti és hasmenéses fertőzésekből eredő elhalálozás 100 ezer lakosra vetítve 18 volt az oltási kampány előtt, utána ez a szám hatra csökkent.

Matematikai modellezéssel kiszámolták, hogy két-három év szükséges ahhoz, hogy kanyaró után az immunrendszer újraépüljön. A Science című folyóirat csütörtöki számában megjelent tanulmányt a Bill és Melinda Gates Alapítvány és az amerikai szövetségi kormány támogatta.

"A kanyaró megelőzésével megőrizhető az emberi szervezetnek azon képessége, hogy számos más fertőzésnek ellenálljon" - hangsúlyozta Michael Mina, az Emory Egyetem orvostanhallgatója, a tanulmány egyik szerzője.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +5 °C

Nagyrészt kiderül az ég. Foltokban párássá válik a levegő, néhol köd is képződik. Csapadék nem valószínű. Az északi, északnyugati szél többnyire mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél hidegebb lesz, gyenge fagy is lehet. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!