Mit árul el az egészségünkről a vizelet színe?

Minden pisiléskor megtudhatunk valamit az egészségi állapotunkról, a vizelet színe ugyanis jóval több dolgot elárul rólunk, mint hisszük.

A vizeletünk színe elárulja például azt, hogy elegendő folyadékot fogyasztunk-e. Azonban a színárnyalat jóval több információval is szolgálhat.

Teljesen áttetsző

Laboreredmények Nem tudja értelmezni a laboreredményeit? Segítünk! Írja be a keresett laborérték nevét, és már olvashatja is a magyarázatot !

Ha a vizeletünk majdnem teljesen áttetsző, vízszerű, az annak a jele, hogy túl sok folyadékot fogyasztunk. Ez felboríthatja a szervezetünk ásványianyag-egyensúlyát, de szerencsére komolyabb egészségügyi veszélyektől csak extrém esetekben kell tartani.

A vizelet színe
A vizelet színe nagyon árulkodó lehet (fotó: iStock)

Szalmasárga, mézsárga

Az "ideális" árnyalat, mely azt mutatja, hogy éppen elegendő folyadékot fogyasztunk .

Mélysárga, sárgásbarna

Minél sötétebb a vizelet színe, annál valószínűbb, hogy több folyadékra lenne szükségünk. Azonban a barna vizelet máj-, illetve epebetegségekre is utalhat.

Rózsaszín, pirosas árnyalat

Az urológiában az egyik legfontosabb figyelmeztető jel a rózsaszín árnyalatú vizelet. Előfordulhat, hogy valamilyen étel vagy ital "beszínezi" a vizeletet, de könnyen lehet, hogy valamilyen belső vérzés okozza az eltérést. Nagyon sok betegség tünete lehet a veseproblémáktól a húgyúti gyulladáson keresztül, a daganatokig, ezért ha rózsaszín vagy piros árnyalatú a vizeletünk, haladéktalanul keressük fel az orvosunkat!

Kék vagy zöld

Egészen meglepő lehet ennyire furcsa színű vizelettel találkozni, de szerencsére ez igen ritka. Okozhatják ételszínezékek vagy gyógyszerek, de ritka betegségek is, azonban a vizelet színe nem tartozik az első tünetek közé.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.