Mire utal, ha nagyon kívánjuk a húst?

Bár a növényi alapú élelmiszerek fontos szerepet töltenek be a kiegyensúlyozott táplálkozásban, olykor megesik, hogy kifejezetten a húsételeket kívánja szervezetünk. Ennek hátterében többféle kiváltó ok is meghúzódhat.

Egyszerűen csak szeretjük

Milyen növényi élelmiszerekkel biztosíthatjuk testünk fehérjeszükségletét? Részletek itt.

Nemrégiben három különböző tanulmány is vizsgálta a hússal kapcsolatos fogyasztói szokásokat, és mind arra jutott, hogy egyes embereknek egyszerűen élvezetet jelent a húsételek fogyasztása, sőt olyanok is vannak, akik már-már húsfüggőnek nevezhetőek. Számukra kifejezetten nehéz a váltás egy növényi alapú étrendre, és már egyetlen húsmentes étkezéssel töltött nap után ellenállhatatlan vágyat érezhetnek a húsfélék iránt.

Olykor rendkívül nehéz ellenállni a húsételeknek
Olykor rendkívül nehéz ellenállni a húsételeknek

Fehérjehiány

Nem könnyű elérni a hiányállapotot, de ha valaki valamilyen okból huzamosabb ideig nem fogyaszt elég fehérjét, akkor szervezete jelezni fogja: azaz kívánni fogja a húst. Ugyanakkor érdemes leszögezni, hogy a fehérjehiány valóban ritka, így annak esélye, hogy emiatt vágyjunk állandóan a húsfélékre, viszonylag csekély.

Vérszegénység

A húséhség hátterében bizonyos esetekben vérszegénység is állhat. A legjobb, illetve a szervezet számára legkönnyebben felvehető vasforrások az állati eredetű ételek. A cinkhiányosok pedig gyakran kívánják kifejezetten a vörös húsokat. Emellett a folsav, a magnézium és a B12-vitamin hiánya is jelentkezhet úgy, hogy hirtelen jobban kívánjuk a húst a szokásosnál, így ilyen esetekben érdemes lehet egy vérkép segítségével megvizsgálni, hogy nem valamilyen vitaminhiány áll-e a háttérben.

Terhesség

Terhesség során a nők sokféle ételt megkívánhatnak, néha olyasmit is, amit esetleg korábban nem is igazán szerettek. Egyesek áldott állapotban kifejezetten a húsételeket kívánják. Tanulmányok szerint vegetariánus vagy vegán életmódot folytató nőknél is viszonylag gyakori, hogy ellenállhatatlan vágyat éreznek a húsfélék iránt, amikor teherbe esnek.

Forrás: curejoy.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

A pára- és ködfoltok feloszlását és a felhős tájakon a felhőzet felszakadozását követően döntően napos idő várható - főképp a középső országrészben - gomolyfelhőkkel. Csapadék nem valószínű. Az északias szél többfelé - leginkább az Észak-Dunántúlon és a Tiszántúlon - megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!