Kirakatban a kirakatbetegség

A nyelv bölcs, az alsó végtag érszűkületére a találó "kirakatbetegség" elnevezést használja. Ha a láb oxigénhiánya miatt járás közben fájdalom lép fel, meg kell pihenni, mintha csak kirakatot nézne az ember. Néhány perc, a fájdalom megszűnik, lehet továbbmenni.

Az Európai Kardiológiai Társaság szeptember elején tartott bécsi kongresszusán Curt Diehm, a Karlsbad-Langenstein Klinika professzora egy 2001-ben kezdődött, öt évig tartó tanulmányról számolt be, amelynek során Németország-szerte 6880 embert vizsgáltak meg, éspedig az egyszerűen kivitelezhető alsó végtagi Doppler-(ultrahangos) vizsgálattal.

E vizsgálat során a bokán mért vérnyomást hasonlítjuk össze a felső végtagon mért vérnyomással. Minthogy az alsó végtagban fekvő helyzetben is magasabb a nyomás, a "boka/kar" index (a két érték hányadosa) egészségeseken "1" vagy valamivel több, tehát "1" alatt értékarányos súlyosságú érszűkületről van szó.

A Diehm professzor által vezetett felmérés során a vizsgálatot minden, orvosánál jelentkező emberen elvégezték, tekintet nélkül arra, volt-e érszűkületes panasza, vagy nem. Arra kerestek választ, milyen gyakori az alsó végtag betegsége, és azt, hogy ez milyen későbbi következményekkel jár.

Az érszűkületet a verőér falának elmeszesedése okozza. Már régóta tudjuk, hogy a meszesedés nemcsak azon a szerven (érszakaszon) roncsolja az érfalat, amit elsődlegesen fölfedezünk, hanem az érrendszer más részein is. Esetünkben, ha a szűkületet az alsó végtagon észleljük, ez nem(csak) a végtag vérellátási zavarát (esetleg következményes üszkösödését) jelenti, hanem egyszersmind a koszorúerek, agyi erek, hasi és veseartériák megbetegedését is. Ezeket ilyenkor gondosan keresni kell. A német tanulmány minden eddigit meghaladó, hatalmas létszámon bizonyította a láb érszűkületének jelentőségét ebből a szempontból is.

A betegek átlagos életkora 72,5 év volt, 42 százalékuk férfi, 58 százalékuk nő. A vizsgáltak 46 százaléka volt dohányos, 74 százaléka magas vérnyomásos. Cukorbaj 24 százalékban, magas vérzsír 52 százalékban fordult elő. (E kockázati tényezők hajlamosítanak érelmeszesedésre).

A boka/kar hányados az összes vizsgált egyén 18 százalékában mutatott kóros értéket, ezek döntő többségének semmiféle panasza nem volt! Öt év követési idő alatt a panaszos betegek 24, a panaszmentes betegek 19 százaléka halt meg. Ezzel szemben mindössze kilenc százalék volt a halálozás azok körében, ahol a boka/kar hányados nem mutatott eltérést, azaz nem volt érszűkületük.

Diehm professzor kiemelte, végtagi érelmeszesedés a 65 év fölötti lakosságban minden ötödik emberen igazolható. Hangsúlyozta továbbá, hogy az említett vizsgálati módszer egyszerű, könnyen kivitelezhető. (Magyarországon ráadásul a legtöbb rendelőben megtalálható a vizsgálathoz való készülék.)

A professzor előadásával egy időben jelent meg a Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság, továbbá a Magyar Belgyógyász Társaság angiológiai bizottságának itthoni felhívása, amelyben a családorvosoktól kérnek segítséget az alsó végtagi érszűkület felfedéséhez, és szorgalmazzák a széles körű felvilágosítást. Magyarországon az 50 éven felüliek körében egymillió ember lehet érintett. (Tudnivaló, érszűkületre nemcsak a megállásra kényszerítő fájdalom utal. A járási fáradság, a "nehéz láb" figyelmeztető tünet).

Idejekorán végzett vizsgálattal az évi 7000 (elképesztően sok) hazai végtag-amputáció egy része bizonyosan elkerülhető volna, nem szólva a betegséghez társuló, koszorúér (szívinfarktus) és agyiér- (stroke) betegségről. E súlyos betegségek miatt az alsó végtagi érszűkületben szenvedők tíz évvel rövidebb ideig élnek, mint egészséges társaik.

(2007.10.16. 11:40)

Dr. Szenczi Tóth Károly - Népszabadság

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.