Ha a folyadékháztartásunk kibillen az egyensúlyából, félreérthetetlen jelet kapunk: ez a szomjúság. Az az érzés, amely minket ivásra ösztönöz, és biztosítja, hogy a vizet felvevő szervezetünk működőképes maradjon. Az ingerre a választ az agyunk szomjúságközpontjában elhelyezkedő speciális neuronok adják. Folyamatosan értékelik a beérkező jeleket, fenyegető vízhiány esetén pedig riadót fújnak. De pontosan honnan kapják ezek a kis érzékelősejtek az információkat? - teszi fel a kérdést cikkében a német wissenschaft.de tudományos lap.
Köztudott, hogy az agyba adatok érkeznek a vérben lévő anyagok koncentrációjáról. Amennyiben az ereinkben túl sűrű a folyadék, szomjasak leszünk. Közben a szomjúságot jelző sejtek a száj és torok területéről küldött jelekre is reagálnak. Ezért csillapodik legalább egy rövid időre a szomjúságérzetünk, amint nedvesség éri a gégénket.
"A szájüregből érkező gyors jel megmutatja, mennyit iszunk. De létezniük kell más tényezőknek is, amelyek befolyásolják a szomjúságérzetet" - mutatott rá Christopher Zimmermann, a San Franciscó-i Kaliforniai Egyetem kutatója. A professzor és kollégái megfigyelték, hogy ha az egerek sós oldatot isznak, lecsökken az agyuk szomjúságközpontjának aktivitása - nyilvánvalóan a szájban lévő érzetre reagálva. Egy perccel később azonban újra vízhiányt jelez az agy. Ebből lehet tudni, hogy a folyadék túl sós volt. Ráadásul ilyen rövid idő alatt az oldat még nem befolyásolhatta a vér összetételét.
Akkor tehát honnan érkezik az a bizonyos jel?
A kutatók a gyomor-béltraktusra, azaz a víz útjának arra az állomására gyanakodtak, amely a száj és a véráram között található. Ellenőrzésképpen vizet vezettek be szomjas egerek gyomrába, és megfigyelték, mi történik a rágcsálók agyában. Implantált optikai szálak segítségével láthatóvá tették a hipotalamusz neuronjai, azaz a szomjúságközpont tevékenységét. Kiderült, ha a gyomrot normál ivóvízzel töltik meg, visszaesik a neuronok aktivitása. Ha azonban sós vizet juttatnak bele, fennmarad az aktivitás. Azaz minél sósabb a folyadék, annál erősebben reagálnak a jelzősejtek. "Úgy tűnik, hogy a hasunk nagyon precízen tudja mérni a sókoncentrációt" - összegezte Zachary Knight, Zimmermann kollégája.
Ez a hatás nyilvánult meg akkor is, amikor a tudósok magas sótartalmú oldatot adtak az egereknek és rájuk bízták, mennyit isznak: az ivással először csökkent, aztán az egekbe emelkedett a szomjúságközpont aktivitása. A kutatócsoport arra következtetett, hogy a szájban és a garatban lévő szenzorok csak rövid távon csillapítják a szomjúságérzetet, ezzel jutalmazzák az állatokat az ivásért. A következő szinten kapcsolódnak be a játékba a gyomor-béltraktus érzékelősejtjei, amelyek azt prognosztizálják, mennyire tölti fel a felvett folyadék a szervezetet, illetve hogy szükséges-e még további vízpótlás.
Kommunikáció a bolygóidegen keresztül
A szakemberek úgy találták, hogy ezek a bizonyos szomjúságérzékelők a vékonybél elején találhatók. Az információk innen a hasüreg úgynevezett bolygóidegén keresztül jutnak el az agyba. A bolygóideget gyakran a belek és az agy közötti tengelynek is nevezik, mert számos információ jut el rajta keresztül a hasunkból a fejünkbe és vissza. Az általa közvetített jeleket a hipotalamusz neuronjai a szájból és a vérből érkezőkkel együtt értékelik ki a tudósok szerint. "A jövőben azt fogjuk részletesen vizsgálni, hogy ezek a jelek hogy reagálnak egymásra, valamint hogy például a stressz és a testhőmérséklet hogyan hat a szomjúságra."
Forrás: wissenschaft.de
