Hordozható defibrillátor menthet életet Vácott

Két hordozható defibrillátort helyeztek el a napokban Vácott, az egyiket a ragasztógyárban, a másikat pedig a Karacs Teréz Kollégiumban. Mivel a kompakt, könnyen használható készülékhez nem kell feltétlenül orvosi szaktudás és jelenlét, akkor is életet menthet, ha valaki éppen az utcán lesz rosszul.

Újraélesztés a Bee Gees ritmusára

Magyarországon évente 20-25 ezer ember hal meg a hirtelen szívleállás következményeként. A hirtelen szívleállás azt jelenti, hogy a szív elektromos ingerülettovábbító tevékenységében hiba következik be, és a szív abbahagyja a vér keringetését. A rendes ritmus egy elektromos sokkal azonban visszaállítható: a defibrillátor egy pillanatra "megszakítja" az elektromos jeleket, hogy azok utána már megfelelő ritmusban indulhassanak újra.

A szív leállását azonban gyakran semmilyen figyelmeztető tünet nem előzi meg, és teljesen egészséges embereknél is előfordul. Az összeeső embernek azonnal segíteni kell, mert ha az első négy percben nem kezdődik meg az életmentő beavatkozás, nagy az esélye az agykárosodásnak, illetve a halálnak. A defibrillátor használata - a keringés összeomlása utáni első néhány percben - jelentősen növeli a beteg túlélési esélyeit, így különösen fontos lehet, hogy elérhető közelségben, akár az utcán is legyen ilyen készülék.

Ingervezető rendszer

A Henkel Magyarország Kft. összesen hét készüléket vásárolt azoknak a településeknek, ahol telephelyei vannak. Vác két defibrillátort kapott, az egyiket a cég gyárában, a másikat pedig az I. Géza Király Közgazdasági Szakközépiskola Karacs Teréz Kollégiumában helyezték el. A cég emellett vállalta, hogy megszervezi és finanszírozza az életmentő készülék használatához szükséges oktatást is.

A HeartSine samaritanŽ PAD SAM 300P készülék hordozható, a betegre helyezve először kiértékeli szívritmusát, és csakis akkor ad sokkot, ha arra szükség van. Képpel és hanggal irányítja a segítségnyújtót arról, hogy mit kell tennie. Utasítást ad az újjáélesztéshez, mikor kell szájon át levegőt befújni és a szívet nyomni. Nem jelent semmilyen veszélyt az elsősegélyt nyújtó számára sem, mert tájékoztatja az életmentőt arról, mikor lehet a beteghez érni, és mikor kell tőle távolabb állni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.