Halálkozeli élmény - a szén-dioxid okozza?

Egy tanulmány szerint valószínűleg a vér szén-dioxid szintje magas azokban az emberekben, akik halálközeli élményt tapasztalnak, vagyis ragyogó fényt látnak, békét és boldogságot éreznek, és isteni találkozásról számolnak be, mielőtt visszatérnek az életbe.

Korábbi kutatások arról számolnak be, hogy a szívroham túlélőinek 11-23 százaléka számol be ilyen halálközeli élményről. A halálközeli élmény oka körül azonban heves viták zajlanak. Egyesek fizikai vagy pszichológiai okokra vezetik vissza a mechanizmust, mások pedig transzcendentális erőt sejtenek a háttérben.

Szlovén kutatók a szakmailag lektorált Critical Care folyóiratban megjelent tanulmányukban 52 egymást követő szívroham esetet vizsgáltak három nagy kórházban. A páciensek átlagéletkora 53 év, az alanyok közül negyvenkettő férfi.

Infarktus

Tizenegy beteg tapasztalt halálközeli élményt, az esetek között azonban nem állt fenn összefüggés az életkor, a nem, az iskolázottság szintje, a vallás, a halálfélelem, a lábadozási idő vagy az újraélesztéshez beadott gyógyszerek tekintetében. Ehelyett a közös összefüggés a magas széndioxid szint, illetve az enyhén megemelkedett káliumszint volt a vérben.

A Maribor Egyetem kutatói Zalika Klemenc-Ketis vezetésével hozzáteszik, hogy további, több beteg részvételével végzett kutatásokra lesz szükség az eredmények megerősítéséhez. Mivel a halálközeli élmény sorsfordító tapasztalat lehet, okainak megértése nagy jelentőséggel bír a szívroham túlélői számára.

Copyright AFP [2010] / Translation Medipress

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra