Gyermekkórház a Svábhegyen

Tébécés gyermekeknek építették, de ma már elsősorban az allergiás, az asztmás és az atópiás betegségek komplex gyógyhelye lett. Az ország minden részéből jöhetnek ebbe az egyedülállóan felszerelt intézménybe a kis betegek.

Kórház a város tetején

Több mint egy fél évszázada működik a város egyik legmagasabb pontján a Svábhegyi Állami Gyermekgyógyintézet. Alapításának eredeti célja a tüdőgümőkóros gyermekek kezelése, szanatóriumi ellátása volt. A gyermektébécés esetek számának csökkenésével, az allergiás eredetű betegségek gyakoribbá válásával az eredeti profil megváltozott. Két telephelyén (az egymástól talán 50 méternyire lévő Mártonhegyi úti paviloncsoportban és az Eötvös úti épületben) hét osztályon, összesen 250 ággyal várják a betegeket. Az intézmény országos felvevőkörzetű, évente körülbelül 8000 fekvő- és 45 000 járóbeteget látnak el. A többség, körülbelül 60 százalék vidékről, 40 százalék a fővárosból érkezik. A Svábhegyi Gyermekgyógyintézet az ország egyetlen olyan gyermekintézménye, ahol az allergológiai betegségek minden válfaját diagnosztizálni és kezelni tudják. Ez azért is fontos, mert egy betegnek rendszerint két-három allergológiai betegsége is van.

- Talán ma az ország legjobban felszerelt allergológiai és tüdőgyógyászati intézménye - mutatta be dr. Kósa Lajos főigazgató - itt minden korszerű eszköz rendelkezésre áll ahhoz, hogy az allergiás kórképeket egy helyen, országos intézményben, megfelelő diagnosztikai eszközökkel, jól képzett szakorvosok és szakasszisztensek diagnosztizálják és kezeljék. A hagyományos értelemben vett allergo-immunológiai és pulmonológiai betegségek - például az asztma, az allergiás rhinitis - mellett atopiás dermatitis, urticaria, anafhylaxia, rovarméreg-, foglalkozási és gyógyszerallergia diagnosztizálásra és kezelésére van lehetőség a Gyermek Allergológiai Oktatási, Módszertani és Referencia Központban, amely mellett negyven ágyas osztály biztosítja a fekvőbeteg ellátást. A többi csecsemő- és gyermekosztály bronchológiai, tüdőgyógyászati, gyermekkardiológiai és allergológia ellátást nyújt, amelyet Radiológiai Osztály és laboratórium segít. A Fejlődés-neurológiai Osztály és Ambulancia az idegrendszeri károsodással születettek korai differenciáldiagnózisával és neuroterápiájával foglalkozik.

Több mint kezelés

Nem csak diagnosztizálják az adott betegséget, és beállítják az adott esetben szükséges gyógyszerezést, hanem egy komplex kezelést, életmódi felkészítést is kap a beteg és családja. Ezeknek a betegségeknek a többsége ugyanis nem gyógyítható, csak tünetileg lehet kezelni. Legtöbbször tartósan együtt kell élni velük, így nagyon fontos, hogy mennyire sikerül a betegek életminőségét javítani. A komplex kezelés mellett megtanítják, hogyan lehet enyhíteni a tüneteket, elkerülni a betegség időnkénti fellángolását, rohamszerű jelentkezését, hogyan tanácsos étkezni, öltözködni, mit szabad sportolni, és így tovább. Mindezeket írásban elküldik a kis beteg háziorvosának is, hiszen a mindennapokban a gyerekek, a szüleik és a háziorvosuk együttműködésén múlik, mennyire sikerül kontroll alatt tartani a gyerekek állapotát.

Nyaranta több betegségcsoport érintettjeinek kondicionáló táborokat rendeznek, ahol újra átveszik a kidolgozott életmód-program elemeit, új kezelési módokat sajátíthatnak el, speciális tornagyakorlatokat tanulhatnak. Az asztmásoknak az egész évben működő klub is a rendelkezésére áll.

Továbbképző centrum

A betegellátáson túl rendszeres továbbképzést tartanak magyar és külföldi szakorvosok számára, évente több konferenciát is rendeznek. A gyermekkórház orvosai nemzetközi hírnévnek örvendenek szakmai körökben, rendszeresen tartanak előadásokat, publikációik jelennek meg, konferenciák meghívottjai. Jelenleg is folynak alapkutatások a debreceni és a szegedi egyetemmel együttműködve. A Fejlődés-neurológiai Osztály egyedülálló az országban: itt szülési sérült gyerekek diagnosztikája, kezelése folyik. Ide is járnak metodikát tanulni külföldről és Magyarországról egyaránt. Ugyanakkor az itt dolgozók is járnak a világ minden részébe előadásokat tartani.

Családbarát kórház

Legjobb érzéssel a beteg-megelégedettségi visszajelzések töltenek el - válaszolta dr. Kósa Lajos főigazgató főorvos arra a kérdésre, hogy mire a legbüszkébb. Az űrlapok, kérdőívek eredményei ösztönzőek, azt mutatják, hogy érdemes ebbe az irányba továbbmenni, fejleszteni, betegközpontú terápiás ellátást végezni. A családok szívesen, bizalommal jönnek, jó színvonalúnak tartják az ellátást. Nem véletlenül: a kórházban ma már természetes, hogy igyekeznek kielégíteni a szülőknek azon kívánságát is, ha valamelyik szülő együtt szeretne maradni a beteg gyermekkel. Erre a célra minden fekvőbeteg osztályon külön férőhelyek állnak rendelkezésre, ahol - térítés ellenében - szállást, helyet talál a kísérő családtag is.

Stabil gazdasági helyzet, elegendő munkaerő

A finanszírozás, mint mindenütt a magyar egészségügyben, érzékeny pontja a működésnek: nagyon oda kell figyelni mindenre, hogy a nehéz körülmények között is megőrizhetők legyenek az elért eredmények. A Svábhegyi Gyermekgyógyintézetben túl vannak egy nagyszabású reformon, amely érintette az intézet egész struktúráját. Ennek segítségével sikerült elérni, hogy az intézmény gazdasági helyzete egyelőre stabil, adósságtól mentes. A fejlesztésre ugyan csak minimális pénz áll rendelkezésre, de ezt pályázatokkal sikerül megoldani: évente 60-70 millió forintot költenek fejlesztésre, ennek legnagyobb része pályázatokból származik. A munkaerő-helyzet jelenleg jó, számos rezidens, illetve friss szakvizsgás szakorvos dolgozik itt, és a nővérstátuszok is betöltöttek, 36 orvos és 140 nővér látja el a betegeket. Csak bizonyos szakterületeken érződik orvoshiány, például labor- és röntgenorvost még tudnának foglalkoztatni.

Új betegségek - túlféltett gyermekek?

Annak idején, közel hatvan évvel ezelőtt, a tüdőgümőkóros gyermekek országos ellátására szerveződött a svábhegyi gyermekkórház. A tébécé azóta - a védőoltásoknak, a szervezett szűrésnek és jobb szociális körülményeknek köszönhetően - jelentősen visszaszorult, és a napjainkban újra szaporodó esetek nem a gyermekkorosztályból kerülnek ki. Cserébe azonban sajnálatos módon egyre nő az allergiás betegek száma. Ma már az egész népesség mintegy harminc százaléka érintett a felnőtt és a gyermekkorúak körében egyaránt. Az asztmások száma is egyre nő: az egész populáció hét százalékát érinti! A betegségek eredetére, a betegcsoport összetételére nézve érdekes adat, hogy az allergiás eredetű asztmások többnyire a jobb körülmények között, magas színvonalú higiénés környezetben élők közül kerülnek ki. Úgy tűnik, van némi igazság abban a népi hiedelemben, hogy az a gyerek egészséges, aki gyermekkorában "megeszik egy kiló koszt". Legalábbis nem szabad túl steril módon, minden külső hatástól hermetikusan elszigetelve nevelni. Ez a szakemberek körében ismert higiénés teória: amíg a szervezet valamilyen külső ágenssel, kórokozóval küzd, az immunrendszere edződik, erősödik. Ha viszont el van zárva mindentől, az immunrendszer tévesen ismeri fel a helyzetet, akkor is reagál, amikor nem kellene - ez a kisiklott immunválasz vezethet az allergiás betegségekhez.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra