Egyre gyakoribb a szélütés fiatalabb korban

Egyre gyakrabban fordul elő szélütés a fiatal és középkorú amerikaiak körében, miközben az időseknél csökken az aránya - közölték szerdán az Amerikai Stroke Társaság konferenciáján.

A kutatók a szélütés miatti kórházi kezelések számát hasonlították össze 1994-1995 és 2006-2007 között. A tanulmányhoz 41 állam kórházainak adatait, összesen mintegy 8 millió esetet elemeztek.

SzélütésA szélütések számának legerőteljesebb növekedése - 51 százalék - a 15 és 34 év közötti férfiak körében volt, míg a nőknél ugyanebben a korosztályban 17 százalékos volt az emelkedés. A 35 és 44 év közötti korosztályban a férfiaknál 47 százalék, a nőknél pedig 36 százalék volt az emelkedés. Szakértők úgy vélik, hogy a növekedés hátterében az egyre gyakoribbá váló elhízás állhat.

Az idősebbek körében csökkent a szélütés miatti kórházi kezelések aránya. 1994-95-ben tízezer kórházi ápolásból a 65 év fölötti férfiaknál 404-re került sor szélütés miatt, ez 2006-2007-re 303-ra csökkent. A nőknél ugyanezen időszak alatt pedig 379-ről 274-re csökkent a szélütéses esetszám 10 ezer kórházi ápolásra vetítve.

A szélütés továbbra is sokkal inkább az időseket fenyegeti, hiszen 10 ezer kórházi kezelésből 15 és 34 év közötti férfiaknál csak 15, a nőknél pedig csak 4 esetben volt szélütés az ok, ám a szakemberek szerint figyelmeztető lehet a fiataloknál és középkorúaknál tapasztalható tendencia.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
fahéj
Ez a kedvelt ízesítő többet árthat, mint használ
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +1 °C

Északnyugat felől tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, mely az éjszaka második felében az Északnyugat-Dunántúlon átmenetelileg szakadozhat, vékonyodhat. Helyenként - többnyire kisebb - eső, zápor kialakulhat. A keleti, délkeleti tájakat leszámítva többfelé kísérhetik élénk lökések az északnyugati, északi szelet.Késő este többnyire 3 és 9 közötti értékek várhatók.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 2 és 7 fok között várható, de a szélvédett fagyzugokban 0 fok alá is hűlhet a levegő. Ma változékony, szeles idő várható záporokkal, miközben az orvosmeteorológiai helyzet viszonylag kedvező marad.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!