Egy gép, amely a vesénkbe (is) lát (2)

Ami évezredekig csak a mesékben fordulhatott elő, a XX. században megvalósult: a korszerű technika segítségével sérülés nélkül is feltárulhatnak az emberi test legbelsőbb titkai, sőt, rögzíthető, a későbbi állapottal összevethető a szerveink képe.

Bertha keze volt az első

Idén 125 éve történt, hogy Röntgen felfedezte: vannak olyan sugarak, amelyek áthatolnak a levegőnél, víznél sűrűbb anyagokon, így az emberi testen is, elnyelődésük mértéke pedig a fajsúlyuktól, sűrűségüktől függ. Az orvostudomány számára hatalmas lépés volt, amikor először sikerült különleges fotón (röntgenképen) rögzíteni a testből kilépő sugarakat, képet alkotni vele. A kutató felesége, Bertha keze szerepel a világ első röntgenfelvételén, jól láthatók kézfejének, ujjainak csontjai. 1886 óta a röntgen csodája a gyógyító munka mindennapos gyakorlatává vált, ki tudná megmondani, hány esetben segítette a diagnosztikát csonttörések kezelésétől kezdve a tüdőszűrő vizsgálatokig? Ma is nélkülözhetetlen, sokoldalúan használják a képalkotó diagnosztika eszközeként.

Számítógéppel kombinálva megszületett a CT

A fejlődés azonban nem állt meg itt: a XX. század utolsó harmadában a röntgentechnikát sikerült a számítástechnika eredményeivel ötvözve továbbfejleszteni: megszületett a CT, vagyis a komputertomográf. Ez a hagyományos röntgengépekhez hasonlóan, szintén röntgensugárral dolgozik, azonban a speciális rétegfelvételi technika és a számítástechnika segítségével a hagyományos röntgenképnél sokkal részletesebb, kontrasztosabb, információ-gazdagabb képet nyújt. Előnye az is, hogy a szervek képei nem vetülnek egymásra, így az esetleges elváltozások pontosabban és jóval hamarabb felfedezhetők, mint a röntgenképeknél. A CT-felvétel úgy készül, hogy vékony röntgensugár-nyalábokkal világítják át a testet, amelyek áthatolnak a testen, és eközben bizonyos mennyiség elnyelődik belőlük. A gép detektorai mérik, hogy a vizsgált metszet pontjaiban milyen mértékű a sugárelnyelődés, majd ezeknek az értékeknek alapján a számítógép monitoron jeleníti meg az adott, kb. 10 mm-es vastagságú „testszelet” metszeti képét. Ilyen harántmetszeti képek ezreiből állítja össze a számítógép a végleges képet.

A CT-vizsgálattal jól értékelhető felvételeket lehet készíteni az agy, a mellkasi és hasi szervek, a gerinc és egyéb csontok állapotáról, kimutatható e szervek daganatos, gyulladásos betegsége, sérülése, vérzése. Ha ugyanis valamilyen elváltozás van egy szervben, akkor megváltozik az érintett szövet sugárelnyelési képessége, a képről értékelhető annak alakja, elhelyezkedése, mérete. A berendezés az egészen kis elváltozásokat is ki tudja mutatni, ezt bizonyítja, hogy a CT-angiográfiával az erek rendellenességei, így az értágulat, az elzáródás és a vérrög, a trombózis is vizsgálhatók. A készüléket nemcsak képalkotó diagnosztikához, hanem a gyógyítás során egyes beavatkozásokhoz is fel lehet használni, így például CT vezérlésével pontosabb a biopsziavétel.

Csak néhány perc

Vannak, akik tartanak a CT-vizsgálattól, pedig ez teljesen fájdalmatlan, és csak rövid ideig tart. Különösebb előkészületet nem igényel a beteg részéről. Ha külön nem jelzik, nem kell éhgyomorra sem érkezni, legfeljebb azért nem tanácsos közvetlenül vizsgálat előtt enni, mert egyes (például hasi) vizsgálatoknál kontrasztanyag bevitelére is szükség van, és teli gyomorral a báriumtartalmú ital hányingert válthat ki. (Vannak, akiknél a bárium hasi görcsöt, hasmenést is okoz.) A CT felvételek egy részénél jódtartalmú kontrasztanyag alkalmazásával növelik a felvétel pontosságát, diagnosztikai értékét. A kontrasztanyag beadásakor forróság, émelygés, fémes szájíz jelentkezhet, de ez néhány perc alatt megszűnik. A benne lévő jód ritkán allergiás tüneteket válthat ki.

A vizsgálat alatt a beteg mozdulatlanul fekszik egy mozgatható asztalon, amelyet egy kerek nyíláson át becsúsztatnak a gép hengerébe. A hengerben az asztal körül körbefordulnak a röntgensugarakat kibocsátó, és velük szemben az azokat felfogó egységek. A pácienssel a kezelőszemélyzet hangszórón keresztül tartja a kapcsolatot, például így kérik, ha a felvétel során vissza kell tartania a lélegzetét. A betegek egy része tart ettől a helyzettől, a bezártság érzés kiváltotta szorongástól, de ez indokolatlan. A berendezés ugyanis nem zárt, hanem nyitott henger, ahol nem fordulhat elő légszomj sem, és a vizsgálat során egy percre sem marad egyedül. A gép komputere monitoron jeleníti meg és lemezre rögzíti az így készült felvételeket. Ezeket radiológus szakorvos értékeli.

Várandósok vigyázzanak!

A CT-felvétel során a szervezetet ért sugárdózis alacsony, nem ártalmas az egészségre, a felvétel diagnosztikai értéke mellett eltörpül a sugárzás okozta kockázat. Ez nem érvényes azonban a terhes nőkre, mivel a fejlődő magzatra káros hatással lehet a kis sugármennyiség is. Különösen a terhesség korai szakaszában, az első trimeszter idején van fokozott óvatosságra szükség. A terhességet vagy annak gyanúját is feltétlenül jelezni kell a vizsgálatot végző orvosnak. Mivel előfordulhat, hogy az anya az első hetekben még nem is tud terhességéről, a fogamzóképes korban lévő nők esetében erre a lehetőségre is mindig gondolni kell.

ITT MEGOSZTHATOD:

CT

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!