Az agyvérzés lesz az első számú halálok a közeljövőben

Bár 2000-ig csökkent azoknak az agyvérzéseknek a száma, amelyek halált okoztak, Nagy Zoltán a betegség specialistája szerint a közeljövőben a stroke lesz az első számú halálok Magyarországon.

Az Agyérbetegségek Országos Központjának vezetője szerint a jelenlegi hazai stroke ellátó hálózat mindent megtesz a betegekért, nemzetközi szinten sincs miért szégyenkeznünk.

Kaszás Attila tragédiája ráirányította a figyelmet erre a súlyos betegségre, amely például Angliában már az első számú halálok. Nagy Zoltán elmondta: a legjobb ellátás mellett is az akut agyvérzés 8-13 százalékban azonnali halált okoz. De az első év is kritikus, mivel a statisztikák szerint 12 hónap alatt az agyvérzésen átasettek negyede meghal.

A neves idegsebész, Csókay András a napokban több médiumban is elmondta Magyarországon háromszor annyian halnak meg agyvérzésben, mint másutt, mert nincs megfelelő számú szakember, nincs megfelelő számú kapacitás és finanszírozás.

Nagy Zoltán nem mindenben ért egyet az idegsebésszel. Magyarországon a '90-es években épült ki az a storke-hálózat, amelyben 30 olyan centrum létesült, kórházi részlegekben, osztályokon, ahol minősített szakemberek, megfelelő eszközökkel kifejezetten az agyvérzéses betegek ellátására szakosodtak.

A centrumokat a fővárosban működő Agyérbetegségek Országos Központja fogja össze. Egy nem hivatalos felmérés szerint, amelyben 180, többek között észak-amerikai és nyugat-európai stroke központot hasonlítottak össze, a magyart az előkelő 6. helyre sorolták - mondta Nagy Zoltán. Ez a nemzetközi elismerés is jelzi, hogy a magyar stroke-hálózat munkáját pozítivan lehet értékelni - tette hozzá. (Független Hírügynökség)

hirado.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.