A túlzott ivás nem várt hatása

Ivási szokásaikról kérdeztek középkorú amerikaiakat kutatók, és kiderült, hogy ha valakinek alkoholproblémái voltak, akkor megduplázódott az esélye arra, hogy később memóriavesztés következzen be nála. Mindez immár közegészségügyi problémává is vált a szakértők szerint.

Memóriavesztéshez vezet az alkoholfogyasztás

Azok, akiknek középkorúként problémái voltak az alkoholfogyasztással, kétszer akkora eséllyel küzdhetnek idősebb korukban memóriavesztéssel - állapította meg egy tanulmány.

A kutatók 6542 középkorú amerikaiak kérdeztek alkoholfogyasztási szokásairól, illetve annak múltbeli alakulásáról. Ezután egy nyolcéves perióduson át azt mérték fel, hogy mindez miként hat mentális képességeikre. A súlyos memóriazavarok esélyének megkétszereződése ekkor derült ki az alkoholproblémákkal küszködő középkorúak esetében.

A túlzott ivástól memóriavesztés következhet be, alkoholfogyasztás ivási szokásaink memóriavesztés alkoholproblémák alkohol memória
A túlzott ivástól memóriavesztés következhet be

A kutatás egyik vezetője, Dr. Iain Lang volt, aki az Exeteri Egyetem orvostudományi fakultásán dolgozik. Ő a brit lapnak, a Daily Mailnek elmondta, hogy korábban is tudták: van összefüggés a demencia kockázata és az aktuális alkoholfogyasztás szintje között. Ez azt jelenti, hogy az idős embereket megkérdezik arról, hogy mennyit isznak, és aztán megfigyelik, hogy milyen problémák lépnek fel náluk.

A mostani kutatás viszont más megközelítésen alapul. A kutatók ezúttal arra voltak kíváncsiak , hogy milyen következményekkel jár a korábbi életszakaszokban elfogyasztott alkohol.

Az alkoholfogyasztás hosszú távú következményei

Vagyis most arra az eddig kevésbé vizsgált jelenségre koncentráltak a tudósok, hogy milyen összefüggés áll fenn az alkoholproblémák bármely életkorban való felmerülése és a későbbi memóriavesztés között. Eredményeik pedig immár arra figyelmeztetnek, hogy közegészségügyi problémává vált a jelenség, és ezzel már komolyabban kell foglalkozniuk az illetékeseknek. Az eredményeket a tudósok az American Journal of Geriatric Psychiatry című tudományos szaklapban jelentették meg.

A kutatók szerint most az a feladat, hogy az alkoholfogyasztás rövid távú hatásai mellett felhívják a figyelmet a hosszú távú negatív következményekre is.

Minthogy a mostani kutatás önbevalláson alapult, ezért a helyzet akár súlyosabb is lehet - vélik a szakértők. (A kutatásban résztvevőknek négy konkrét kérdésre kellett válaszolniuk: Érezték-e valaha úgy, hogy le kellene állniuk az ivással? Volt-e már valaki, aki kritizálta őket az ivás miatt ? Érezték-e magukat rosszul amiatt, hogy isznak? Előfordult-e, hogy azzal indították a napot, hogy reggel megittak egy italt, hogy lecsillapítsák az idegfeszültséget vagy tompítsák a másnaposság hatását?)

A kutatás eredményei alapján a tudósok hangsúlyozták, hogy nincs szó arról, hogy az embereknek teljesen tartózkodniuk kellene az alkoholtól. A helyes életmód, étkezés és normál testsúly fenntartása mellett, egy-egy pohár vörösbor még csökkenti is az esélyét annak, hogy valaki demenciában szenvedjen a későbbiekben - írja a Daily Mail, Dr. Doug Brownra hivatkozva, aki az Alzheimer Társaság - egy non-profit intézmény - kutatási igazgatója.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Ez a vitaminhiány okozhatja a nők gyakori daganatos betegségét – Így csökkenthető a kockázat
magyar egészségügy
Eldőlt, mégsem írhatnak receptet a gyógyszerészek ősztől – Halasztják a tervezett egészségügyi fejlesztéseket
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Az ország nagyobb részén szinte zavartalan lesz a napsütés, csupán a déli tájakon lehet több felhő, illetve időszakosan a Nyugat-Dunántúlon is megnövekedhet a felhőzet. Miután reggel az utolsó csapadékgócok is elhagyják hazánkat kelet felé, általában száraz idő lesz, de a nyugati tájakon előfordulhat néhol zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél nagy területen élénk marad, néhol meg is erősödik.A csúcsértékek általában 26 és 31 fok között várhatóak, de a nyugati határszélen ennél pár fokkal alacsonyabb maradhat a maximum. Késő estére döntően 18 és 23 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!