A rossz vérkeringés tünetei

A rossz vérkeringésnek számtalan súlyos egészségügyi következménye lehet, hiszen a vérkeringés sérülésével, gyengülésével nem jutnak el a sejtekhez a létfontosságú tápanyagok, illetve az oxigén. Milyen jelek esetén gyanakodjunk rossz vérkeringésre?

A nem megfelelő vérkeringésnek sok oka lehet, például krónikus betegségek (cukorbetegség, artheroszklerózis stb.), dohányzás vagy túlsúly. Ha az alábbi jeleket tapasztaljuk magunkon, érdemes orvossal konzultálni, mert a rossz vérkeringésnek súlyos szövődményei lehetnek, többek között stroke vagy szívroham.

Lábdagadás

A lábak ödémásodása sok problémára utalhat, például arra, hogy túl sokáig állunk vagy ülünk egy helyben, esetleg túl sok sót fogyasztunk, a hölgyeknél pedig a PMS egyik tünete is lehet. Ezekben az esetekben azonban a lábdagadás viszonylag hamar elmúlik. Ha viszont a panasz régebb óta fennáll, az a rossz vérkeringésre is utalhat. A vérkeringés romlása miatt ugyanis a vese nem tudja megfelelően ellátni a feladatát, vagyis nem tudja elszállítani a felesleges folyadékot, így az felgyülemlik a sejtek között.

Mindent a vérkeringésről Összesen csaknem 100 kilométer hosszú érhálózatunk egy hihetetlen teljesítményű rendszer, amely naponta 7000 liter vért keringtet. Hátha jobban vigyázunk e remek szerkezetre, ha megismerjük a vérkeringés csodáját. Olvassa el a cikket, tudjon meg többet !

Zsibbadás

Szintén jellemző tünet lehet a lábak és a kezek zsibbadása. Természetesen a zsibbadást okozhatja számos más probléma is, többek között például idegrendszeri betegségek, pajzsmirigyproblémák vagy tápanyaghiány. De az is zsibbadáshoz vezet, ha az idegekhez nem jut elegendő oxigén- és tápanyagdús vér.

Hideg végtagok

A véráramlás egyik feladata, hogy a test megfelelő hőmérsékletet fenntartsa. Ha a vérkeringés sérül, a végtagok kihűlnek (a szervezet ráadásul igyekszik a belső szervek hőmérsékletét szinten tartani). Szintén a végtagok, a kezek és a lábak kihűlését okozhatja a pajzsmirigy nem megfelelő működése vagy a Raynaud-szindróma .

A rossz vérkeringés tünetei
A hideg végtagok is jelezhetik a rossz vérkeringést. Fotó: 123rf

Gyengeség és fáradékonyság

Természetesen nagyon sok dolog állhat annak hátterében, hogy állandóan gyengének és fáradtnak érezzük magunkat, például a depresszió , a nem megfelelő étkezési szokások, az alváshiány, a stressz, a vitaminhiány. Azonban a vérkeringés sérülése azt is okozhatja, hogy az izmokhoz sem jut elegendő oxigéndús vér, ez pedig azzal jár együtt, hogy még a legkisebb feladatot sem tudjuk végrehajtani kifáradás nélkül.

Állandó betegeskedés

A gyenge vérkeringés erőteljesen hat az immunrendszerre is, mert a betegségek elkerüléséhez és legyőzéséhez szükséges vitaminok, ásványi anyagok sem jutnak el a rendeltetési helyükre. A rossz vérkeringés egyik jele lehet tehát az, ha könnyebben betegszünk meg, nehezebben gyógyulunk, és a sebek, horzsolások gyógyulása is hosszabb ideig tart.

Hajhullás és töredező körmök

A hajnak, bőrnek és körmöknek is ugyanúgy szükségük van tápanyagokra, mint a belső szerveinknek. Ha nem megfelelő a vérkeringés, akkor a szervezet igyekszik a fontos szervekre koncentrálni, így a hajhoz, bőrhöz és körmökhöz már nem jut elegendő oxigéndús vér és tápanyag. A körmök gyengévé és töredezővé válnak, a haj hullani kezd , a bőrünk pedig kiszárad, fakóvá válik, esetleg gyulladások is kialakulhatnak rajta. Szintén a bőrön jelentkező tünet az úgynevezett cianózis, vagyis az elkékülés, mely a rossz keringés miatt kialakuló oxigénhiányra is utalhat.

Merevedési zavarok

A férfiaknál az erekció hiánya vagy gyengesége egyáltalán nem normális, az öregedéssel együtt járó tünet, amit el kell fogadni. A megfelelő vérkeringés hiánya miatt a szervezet "hátrébb sorolja" a nemi szervek vérellátását, ezért nem vagy csak nagyon nehezen jön létre az erekció, ráadásul a férfiak nem is tudják azt megfelelő ideig fenntartani.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Délelőtt változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, csapadék nélkül. Délután északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, több helyen fordulhat elő kis mennyiségű időszakos eső, zápor, nyugaton zivatar sem kizárt. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!