A hideg végtagok ellenszere

Bár szinte tavaszi időjárással köszöntött bennünket a január, az előrejelzések szerint hamarosan lehűléssel kell majd számolnunk. Lábunk, kezünk, ujjaink nagyon könnyen lehűlhetnek ilyenkor.

A jelenség oka, hogy miközben szervezetünk a létfontosságú szervek melegítésére törekszik, a perifériás testrészek vérellátása csökken. Dr. John Brill belgyógyász a Daily Mailnek nyilatkozva olyan egyszerű tippeket adott, amelyekkel könnyen melegen tarthatjuk fázó végtagjainkat.

Viseljünk bő, laza ruhákat!

Brill szerint az egyik legfontosabb, hogy hideg időben kezeinket és lábainkat mindig próbáljuk melegen tartani. Az ötujjas kesztyű helyett például érdemes egyujjast választani. Az egyujjas kesztyűk lazább kialakítása lehetővé teszi, hogy a benne rekedt levegő felmelegedjen, amely aztán ráadásul hőszigetel is.

Kezeink könnyen kihülhetnek
Kezeink könnyen kihűlhetnek

Ugyanezen elv alapján a túl szűk zoknik helyett érdemes tömöttebb, vastagabb gyapjúzoknikat választani, ruházatban pedig minél rétegesebben öltözködni.

Együnk fűszeres ételeket!

Bizonyos fűszerek javíthatják a vérkeringésünket, fogyasztásuk hatására ugyanis ereink kitágulnak, a véráramlás pedig felgyorsul. Ezáltal pedig "melegítő" hatásuk is van. A csípős paprikában nagy mennyiségben található A- és C-vitamin ráadásul segít az artériák és vénák falainak megerősítésében, így könnyebben elkerülhetjük a rossz vérkeringés okozta zsibbadást.

Mondjunk le a dohányzásról, kávéról és alkoholról!

A nikotin és a koffein is a véredények összehúzódását okozza, ami megnehezíti a vér áramlását a hideg végtagokba. Az alkoholnak pedig - a tévhitekkel ellentétben - Dr. Brilll szerint nincs melegítő hatása.

"Tény, hogy az alkohol azt az érzetet kelti, mintha melegünk lenne, ez viszont nagyon veszélyes is lehet. Szervezetünk ugyanis nem melegszik fel tőle, csak nem érezzük annyira, menyire fázunk" - magyarázta a szakértő.

Igyunk elegendő folyadékot!

A megfelelő hidratáltság elengedhetetlen az egészséges keringés fenntartásához és a testhőmérséklet szabályozásához. A nyári hónapokkal ellentétben télen sokkal kevésbé vesszük észre, ha kiszáradtunk, és nem is érezzük magunkat annyira szomjasnak, mint a hőségben. Éppen ezért fokozottan kell figyelnünk a folyadékpótlásra, ehhez pedig érdemes meleg italokat választani.

Mozogjunk!

"Bármilyen mozgás megnöveli a véráramlást, tehát már az is sokat jelenthet, ha sétálunk egy kicsit a lakásban, miután bejöttünk a hidegről" - tanácsolja dr. Brill. Azt is hozzátette, hogy a fitt embereknek általánosságban jobb a vérkeringésük, a hidegérzet azonban nem feltétlenül függ össze a fittség szintjével.

A hideg végtagok bajt is jelezhetnek

Fontos figyelni rá, hogy ha a hideg kezek és lábak más tünetekkel is társulnak, például a bőr elszíneződésével (kifehéredésével vagy elkékülésével), érzéketlenséggel, bizsergéssel, a bőr megkeményedésével vagy húzódásával, esetleg sebek, hólyagok megjelenésével, akkor ez komolyabb betegség jele is lehet. Ebben az esetben érdemes minél hamarabb orvoshoz fordulni.

Hideg kéz és láb: komoly betegség jele lehet! Részletekért kattintson !

Forrás: Daily Mail

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Az északkeleti országrész felett lévő összefüggő felhőzet csak lassan zsugorodik, gomolyosodik, egyes részeken még este is borult lesz az ég. Máshol napos, gomolyfelhős idő várható. Néhol kisebb eső, záporeső az északkeleti tájakon előfordulhat. Több helyen megélénkül az északnyugati, nyugati szél, az Észak-Dunántúlon egy-egy helyen erős lökés is előfordulhat.A maximum-hőmérséklet többnyire 17 és 21 fok között várható, de néhol egy-két fokkal magasabb, a tartósabban borult keleti, északkeleti tájakon pedig pár fokkal alacsonyabb értéket is mérhetünk. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!