Végbélrepedés: ilyen következményei lehetnek

Amikor székeléskor hirtelen éles fájdalom jelentkezik a végbélnyílásban, helyi sérülésre, végbélrepedésre kell gondolnunk.

„Minél korábban kezdjük el az igen kellemetlen és zavaró állapot kezelését proktológus szakorvos segítségével, annál nagyobb sikerre számíthatunk” – mondta dr. Baranyai László, a Trombózisközpont aranyérspecialistája.

A széklet kiengedésére a záróizom rostok ellazulnak. Van azonban két hely, ahol a rostok kevésbé tágulnak, merevebbek: a hátsó és az elülső középvonalban – emiatt a kemény széklet darabjai megsérthetik az ezeket borító vékony nyálkahártyát. De seb keletkezhet akkor is, ha székeléskor nem adunk elég időt a tágulásra. Hasmenés alkalmával pedig a gyakori tisztítás, a vécépapír okozhat mechanikus sérülést. A keletkezett sebből kevés vér is ürülhet, a seb felszínén sok idegvégződés (fájdalomérző) válik szabaddá.

A vezető panasz a székelést kísérő éles fájdalom
A vezető panasz a székelést kísérő éles fájdalom

A vezető panasz a székelést kísérő éles fájdalom

„A beteg a fájdalom miatt fél a következő székeléstől, ezért előfordulhat, hogy az ezek közötti idő megnyúlik, a záróizom görcsbe kerül, a széklet ezért besűrűsödik, keménnyé válik. Következő alkalommal várható, hogy a nyálkahártya tovább sérül, a panaszok fellángolnak” – mondta dr. Baranyai László.

Ilyenkor életbe lépnek a szervezet gyógyulási folyamatai, és próbálják rendezni a kialakult állapotot: akut esetben 60-80 százalékban spontán gyógyulhat a seb. A sarjadás hámmal szeretné borítani a seb felszínét, az ismételt nehéz székelés azonban visszaveti a gyógyulást. Egy idő után, ha nem gyógyítjuk a betegséget, átmehet krónikus formába:

  • A seb mélyül, alapján a záróizom rostjai láthatóak, a sebszélek megvastagodnak, hegessé válnak.
  • A seb környékét gyulladás kíséri, duzzanat, vörösség és fájdalom alakul ki.
  • A záróizom hegesen beszűkül, tovább rontva a helyzetet, a gyógyulás esélyét.

„Az idő nagy úr, mert ha a panaszok állandósulnak, a beteg életminősége romlik. Erre a betegségre is igaz, hogy minél korábban kezdjük el az állapot rendezését, annál nagyobb sikerre számíthatunk a kezelésben” – hangsúlyozta a Trombózisközpont aranyérspecialistája.

Több lehetőségünk van a gyógyításra

„Gyógyszeres kezelésben a helyi hatású szereket alkalmazzuk. Használunk a kezelés során helyi fájdalomcsillapítókat, izomlazítókat – nitroglicerint, kalcium-csatorna bénítókat, botulinum toxint –, hámosító anyagokat. A gyulladás mérséklésére akut esetben mellékvese-hormonokat alkalmazunk. Ezeket csak rövid ideig alkalmazzuk, tartósabban ugyanis gyengíti a hámot” – mondta dr. Baranyai László.

Székletünk egész sokat elárul rólunk, egy szakember már a színéből vagy az állagából is tud következtetni a probléma gyökerére. Az aranyér pedig nem az egyetlen lehetséges gond, amely véres megjelenést eredményezhet.

Nagyon elhanyagolt esetekben, vaskos hegeknél a műtéti megoldás is szóba jöhet. De a vaskos, sarjadzásra már nem alkalmas hegek kimetszése mellett alkalmazzák a belső záróizom oldalsó részleges bemetszését is. Ekkor a hegből szövettani vizsgálatot is végeznek az esetleges végbélnyílás-daganat kizárására. A műtétet kiegészítheti a krónikus gyulladást kísérő, szintén panaszt okozó papilla, az úgynevezett „előőrscsomó” eltávolítása.

„A kezdeti állapotban, az akut tünetek jelentkezésekor elkezdett kezelés eredményes. Később a gyógyulás általában elhúzódó. Gyakoriak a visszaesések, a tünetek fellángolásai. Ez a betegség sok türelmet kíván a betegtől és orvosától is” – tette hozzá dr. Baranyai László.

Változtassunk életmódunkon!

Fogyasszunk különböző gabonaféléket és teljes kiőrlésű termékeket, de a gyümölcsök, zöldségek, hüvelyesek, diófélék és egyéb magvak is gazdagok rostban. A rostdús étkezés mellett fontos a nagy mennyiségű folyadék bevitele. Sokszor jó hatású a langyos-meleg ülőfürdő. Mivel a görcs miatt a seb vérellátása, sarjadási képessége romlik, hasznos lehet a meleg környezet, amely ellazítja az izomrostokat és az ereket is tágítja.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +0 °C
Minimum: +0 °C

A pára- és ködfoltok feloszlásét követően az ország nyugati felén, kétharmadán napos idő várható fátyol- és helyenként gomolyfelhőkkel, de átmenetileg ott is lehetnek felhősebb időszakok. Keleten erősen felhős vagy borult lesz az ég, ahol kisebb eső, zápor is előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között alakul. Szombaton nem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!