Mégsem teljesen veszélytelen a rovarevés?

Jelenleg négy rovarfaj élelmiszerként történő forgalmazása engedélyezett az Európai Unióban (EU). Ennek előzménye minden esetben egy egészségügyi kockázatértékelés volt, amely során biztonságosan fogyaszthatónak nyilvánították az adott rovarokat. Egyes kutatási eredmények szerint azonban mégsem teljesen veszélytelenek ezek az újszerű élelmiszerek.

2021-től forgalmazható élelmiszerként a szárított sárga lisztkukac az EU-ban, azóta pedig további rovarfajok is megkapták az zöld utat, egészen pontosan a keleti vándorsáska, a házi tücsök és az alombogárlárva. Ezek felhasználását és árusítását szárított, fagyasztott, pépes vagy porított formában engedélyezték.

fiatal férfi rovart eszik
Egyeseknél súlyos tüneteket is kiválthat a rovarevés. Fotó: Getty Images

Biztonságosan fogyasztható, de nem mindenki által

A rovarok élelmiszerként való forgalmazásának engedélyezését mindig megelőzi egy egészségügyi kockázatértékelés. A zöld utat pedig csak akkor kapja meg az adott termék, ha egyértelműen bizonyított, hogy valóban az valóban biztonságos, vagyis emberi fogyasztásra alkalmas. Mindenesetre az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) megállapította, hogy a rovarokat tartalmazó élelmiszerek egyes fogyasztóknál allergiás reakciókat válthatnak ki – hívta fel a figyelmet az élelmiszeripari trendekkel és kockázatfigyeléssel foglalkozó Rizikometer egyik Facebook-posztja.

Mostantól az emberek falják fel a sáskákat
Környezetvédelmi szakértők már régóta javasolják, hogy vegyük be étrendünkbe a rovarokat is. Ezek ugyanis fenntartható táplálékforrást jelentenek, amelyek segíthetnek felszámolni az éhezést, valamint csökkenteni a hústermelés klímára gyakorolt káros hatásait. Vajon egy új reformétrend előszobájába értünk?

Vigyázzanak az allergiások!

A német kockázatértékelési intézet (BfR) tanulmányára hivatkozva azt írták, hogy a rovarevés veszélyt jelenthet a puhatestűekre, rákfélékre és a házi poratkára allergiásokra nézve. Az érzékenyeknél az alábbi allergiás reakciók léphetnek fel a rovarfogyasztás következményeként:

  • bőrviszketés,
  • kiütések vagy egyéb bőrtünetek,
  • légszomj,
  • asztmás roham,
  • hányinger,
  • hasmenés,
  • anafilaxiás sokk.

A fentiek közül a legsúlyosabb és legveszélyesebb reakció az anafilaxia, amely – hacsak az érintett nem kap rövid időn belül szakszerű ellátást és adrenalininjekcót – akár halállal is végződhet. Az európai lakosságot érintő kockázatok pontos felmérése érdekében az EFSA további kutatásokat szorgalmaz, az eddigi adatok többsége ugyanis Kelet-Ázsiából származnak, ahol már régóta hagyománya van a rovarok nagyobb mennyiségben történő fogyasztásának.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül. Délutánra általában 32 és 36 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.