Milliárdokból kezelik az allergiásokat

Csaknem negyvenmilliárd forintot költenek az allergiások évente tüneteik enyhítésére. A parlagfű elleni harc egyelőre eredménytelen, holott legalább kétmillió embert érint.

Becslések szerint mintegy ötmillió hektár területen van parlagfű Magyarországon, ebből 700 ezer hektár erősen fertőzöttnek számít. Ha minden olyan földtulajdonost megbüntetnének, akinek parlagfűvel szennyezett a földterülete, akkor akár 10 milliárd forintra is rúghatna a bírságok összege - írja a Világgazdaság .

A légúti allergia érintheti az egész hörgőrendszert, ekkor allergiás asztmáról beszélünk, vagy az orrnyálkahártya gyulladásával jár, és allergiás rhinitis (szénanátha) formájában jelentkezik. Az alábbi cikkünkből mindent megtudhat róla!

"Sehol a földön nincs annyi parlagfű, mint Magyarországon" - mondta Balogh Katalin, a Budai Allergiaközpont allergológusa a Világgazdaságnak. Elmondása szerint már egy köbméter levegőben lévő 30 darab pollen is allergiás reakciót vált ki, hazánkban viszont az alacsony pollenkoncentrációjú területeken is legalább 400 pollen van a levegőben.

Már nem támogatja az állam a terápiát

Szeptemberben Magyarországon minden ötödik ember szenved a parlagfűtől. A gyógyszergyártók bevétele is jelentősen megugrik ebben a szezonban. A GlaxoSmithKline (GSK) egyetlen vényköteles allergia elleni gyógyszerének szezonja áprilistól szeptemberig tart, ezekben a hónapokban csaknem 70 százalékkal nő a termék iránt a kereslet. A GSK asztma kezelésére szolgáló gyógyszerei ugyan nem kifejezetten az allergia kezelését szolgálják, ám tavasztól őszig ezekből is 30-40 százalékkal többet vásárolnak az emberek.

Mintegy ötmillió hektár területen van parlagfű Magyarországon
Mintegy ötmillió hektár területen van parlagfű Magyarországon

A szakember azt mondta, évről évre nő a hozzá forduló parlagfű-allergiások száma. Kiemelte: az úgynevezett allergén immunterápiás eljárással akár 6-8 évig is tünetmentesek lehetnek a parlagfű-allergiások, de a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (a korábbi OEP) az eljárást 2005 óta nem támogatja. Az allergén immunterápia körülbelül 70-200 ezer forintba kerül, Magyarországon évente 1000-1500 kezelést végeznek el. Az ilyen terápiának Szlovákiában, Csehországban 90 százalékos társadalombiztosítási támogatása van, ezekben az országokban évente 30-40 ezret végeznek el belőlük.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.