Így kezelték az allergiát és az asztmát a középkorban

Az asztma és az allergia esetében az európai orvosok a középkorban is elsősorban a tüneti kezelésre koncentráltak. Azonban a reneszánsz eljövetelével lassan, de biztosan megváltozott a tudomány hozzáállása.

Előző cikkünkben azt mutattuk be, hogyan próbálták eleink kezelni az asztma és az allergia tüneteit az ókorban. Most a középkort és a reneszánszt vesszük sorra az Achoo Allergy segítségével.

A középkori hozzáállás

Dr. Estelle R. Simons Ancestros of Allergy című könyve szerint a középkor kevés változást hozott el Európában az orvostudomány terén, mivel ekkoriban a tüneti kezelésre és a fájdalmak enyhítésére koncentráltak a gyógyítók.

Az arab világban viszont komoly előrelépések történtek.

Egy perzsa orvos, Rhazes (865-932) volt az első, aki feljegyezte a szezonális szénanáthát, igaz, ő "rózsaláznak" nevezte. Ő körülbelül 140 orvosi szakkönyvet írt.

A zsidó származású Maimonidész (1135-1205) Szaladin egyiptomi szultán udvarában szolgált orvosként. A szultán fia valószínűleg krónikus asztmában szenvedett, amire Maimonidész pihenést, tisztább környezetet, nyugalmat, és az ópium elhagyását javasolta. Ezzel együtt étrendet is javasolt, mivel úgy gondolta, egyes ételek elhagyásával az asztma is enyhíthető. 

Azt is megfigyelte, hogy a téli, csapadékos hónapokban kaptak nehezen levegőt a betegei, az idő enyhülésével pedig a tünetek is enyhültek. Ezért a száraz, egyiptomi levegőt javasolta az asztmás betegeinek.

Sokáig csak a tüneti kezelésen volt a hangsúly. Fotó: Getty Images.

Változások a reneszánszban

A reneszánszban viszont már Európában is a betegségek valódi természetét kutatták a tüneti kezelés helyett. Ennek a hozzáállásnak az úttörője Paracelsus (1493-1541) svájci orvos volt.

Georgius Agricola (1494-1555) német tudós fedezte fel elsőként, hogy a környezetszennyezés légzőszervi problémákhoz vezethet.

A környezeti tényezők fontosságát egyre többen megállapították. Jó példa erre az olasz orvos, Gerolamo Cardano esete, akit magához hivatott John Hamilton, az Edinburgh-i Szent András-templom érseke. Azt hitte ugyanis, hogy tuberkolózisban szenved, de Cardano megállapította, hogy nem erről van szó: feltűnt neki ugyanis, hogy az érsek tollal bélelt ágyneműben alszik, és azt javasolta neki, hogy cserélje selyemre, ami jobban illene a pozíciójához. Az érsek minden bizonnyal allergiás volt, mert a váltás után megszűntek a tünetei.

Bernardino Ramazzini (1633-1714), akit a sportorvoslás atyjának tartanak, szintén kapcsolatot fedezett fel az asztma és az allergia, valamint a por között.

Ez csak pár példa a felfedezésekből. Bár azóta rengeteget fejlődött az allergiával és az asztmával kapcsolatban az orvostudomány, még mindig rengeteg a kutatnivaló ezen a területen.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugaton is a legtöbb helyen kiderül az ég, eközben azonban északkeleten, keleten csak lassan oszladozik az érkezett felhőzet, arrafelé maradhatnak felhős tájak. Egyes helyeken - nagyobb eséllyel a Duna-Tisza közén - párásság, foltokban zúzmarás köd is képződhet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet az északnyugati, északi tájakon néhol élénk lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -5, 0 fok között valószínű, de a fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!