Mikor ivartalanítsuk a kutyánkat?

Azt ma már minden felelősségteljes gazdi tudja, hogy az ivartalanítás fontos, hogy megelőzzük az ebek nem kívánt szaporulatát, hiszen rengeteg kóbor kutya él nemcsak hazánkban, de világszerte. Egy friss, átfogó tanulmány azonban rámutatott, hogy hosszú távú egészsége szempontjából nem mindegy, mikor vetjük alá a műtétnek bundás kedvencünket.

Magyarországon a háziállatoknak csupán az 5-10 százaléka ivartalanított, ami meglehetősen alacsony arány, külföldön ennél jóval több gazdinak természetes, hogy amennyiben kutyája nem tenyészeb, akkor műtéti úton meddővé teszi. Az ivartalanítástól sokan rettegnek különböző tévhitek miatt, pedig az állatokra az esetek többségében nincs negatív hatással, sőt egészségükre inkább pozitívan hat. Szukák esetében például elkerülhető az életveszélyes és gyakran halállal végződő gennyes méhgyulladás, de a rosszindulatú emlőrák kockázatát is jelentősen csökkenthetjük. Ivartalanított kanoknál szintén kevesebb a rákos megbetegedés, ráadásul a domináns viselkedés és a szökdösés, jelölgetés hajlama is megszüntethető.

A kutyát így óvhatjuk meg a hőségtől Megérkezett az igazi nyár, száz ágra süt a nap, ilyenkor pedig a legtöbben a négy fal szűkössége helyett inkább a szabadba vágyunk. A gazdik természetesen kedvencüket is szeretik magukkal vinni, ahhoz azonban, hogy a kánikulában se essen semmi baja a kutyának, meg kell tenni néhány alapvető óvintézkedést. Ezeket korábbi cikkünkben foglaltuk össze.

Nincs általános szabály

A Kaliforniai Egyetem tudósai azonban arra figyelmeztetnek, hogy sok múlik az ivartalanítás időzítésén, mert bár a fenti betegségek valóban kiküszöbölhetők a műtéttel, más daganatok (többek között a hemangiosarcoma, limfóma és csontrák) vagy ízületi problémák (például csípő diszplázia, keresztszalag-szakadás) kockázata emelkedhet. A Frontiers in Veterinary Science című szaklapban közölt tanulmányukhoz 35 kutyafajta több mint 40 ezer példányának egészségügyi történetét követték nyomon 10-15 éven keresztül, és arra jutottak, hogy nem lehet egyetemesen kijelenteni, mikor érdemes ivartalanítani az ebeket, mert ez fajtánként, sőt adott fajtán belül nemenként is eltérő lehet.

Az új kutatási eredményék fényében a labradoroknál nem javasolják az ivartalanítást. Fotó: Getty Images
Az új kutatási eredményék fényében a labradoroknál 1 éves kor alatt nem javasolják az ivartalanítást. Fotó: Getty Images

A nagyobb kutyáknál nagyobb veszély

A kisebb testméretű fajtáknál általánosan elmondható, hogy kevesebb állatnál alakult ki ízületi probléma. Ám meglepő módon az olyan óriási fajtáknál, mint a német dog vagy ír farkaskutya, szintén nem növelte az ivartalanítás ennek a kockázatát - mondta dr. Lynette Hart állatorvos, a tanulmány egyik szerzője. A labradorok, golden retrieverek és német juhászkutyák esetében azonban két-négyszeresére ugrott az ízületi problémák előfordulásának aránya amennyiben egy éves koruk előtt ivartalanították őket.

A rákos megbetegedéseknél is arra jutottak, hogy alapvetően a nagyobb méretű kutyafajtáknál növelheti a korai ivartalanítás a kockázatot. De például a kisebb Boston terriernél vagy shih-tzunál is megugrott a daganatok előfordulása, ha az első életévükben ivartalanították őket. Bár előbbi fajtánál érdekes módon ez csak a kanokra volt jellemző, a szukákat nem érintette.

Az eredmények alapján a kutatók fajtánként és nemenként meghatározták, hogy milyen életkorban ajánlják az ivartalanítást. Ez alapján például egy kan törpe uszkárnál vagy szuka collie-nál 11 hónapos kor után, míg egy szuka boxernél vagy cocker spánielnél csak 23 hónapos kor után javasolt a művi meddővététel. (A részletes táblázat ide kattintva érhető el.) Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a műtét előtt mindenképp konzultáljunk saját állatorvosunkkal, aki kutyánk egészségügyi állapota és sajátosságai alapján segít megfelelően dönteni az ivartalanításról.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +2 °C

Sok lesz a fátyolfelhő fölöttünk, emellett elsősorban a keleti országrészben alacsonyabb szinteken is vastagabb felhők várhatók. Csapadék nem valószínű. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este 3, 12 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a kevésbé felhős, szélcsendes hidegre hajlamos helyeken fagypont alá is hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő helyeken és vízpartok mentén pár fokkal enyhébb lehet a reggel. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!