Az alvásunkra is hatással lehet egy háziállat

Mindegy, hogy kutyások vagy macskások vagyunk-e, az alábbi dologban nem különbözünk – állítják egy tanulmány szerzői.

Az tény, hogy a kisállataink hatással lehetnek az egészségünkre. Egy korábbi kutatásból kiderült, hogy az idős emberekre mindenképp pozitívan hathat egy kutya vagy egy macska. De aki megosztja a hálószobáját kis kedvencével, annak nem árt, ha felkészül, hogy az alvását is befolyásolhatja az állat – figyelmeztet a The Sun.

Kisállataink így befolyásolhatják az alvásunkat

Hogy milyen irányban? Vannak, akik szerint egy kutya vagy egy macska jelenléte jótékony hatással lehet az alvás minőségére, hiszen – mint egy amerikai tanulmány vezető szerzője, Dr. Lauren Wisnieski fogalmazott: kis kedvenceink „szociális támogatást nyújtanak”. Vagyis velünk vannak a hálóban, felugranak az ágyba, odabújnak hozzánk, így nem vagyunk egyedül. Ez pedig jó irányba befolyásolhatja az alvásminőséget.

alvás, állattartás, kutya
Az éjszakai pihenésünkre is hatással lehetnek a házi kedvencek. Fotó: Getty Images

Viszont a kutató azt is kiemelte, hogy háziállataink meg is zavarhatják az alvást. A Human-Animal Interactions című folyóirat számára készült tanulmányt Dr. Wisnieski és csapata 5000 alany bevonásával készítette el. És ebből bizony kiderült, hogy a többségnek vannak alvásproblémái.

A kutyatulajdonosok horkolásra panaszkodtak, a macskásoknál pedig gyakoriak voltak a lábgörcsök.

A további problémák közé tartozott, hogy az alanyok közül sokan elég nehezen tudtak elaludni, tablettákra volt szükségük vagy többször felébredtek éjszaka a kutyájuk vagy macskájuk miatt. Hogy ennek pontosan mi az oka, annak kiderítésére a tudóscsoport szerint további vizsgálatokra van szükség. Ezután lehet majd megoldási javaslatokat találni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: +5 °C

Éjszaka északkelet felől tovább csökken a felhőzet, reggel derült tájak is lesznek, de a nyugati és déli tájakon erősen felhős vagy borult marad az ég. Az éjszaka első felében a délnyugati tájakon gyenge eső még előfordulhat. Az északi, északkeleti szél elsősorban az ország keleti harmadán élénk, északkeleten erős is marad.Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északi völgyekben gyenge fagy is valószínű. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!