Hatalmas változás jöhet az autós közlekedésben

Európában 2030-ra az elektromos és hibrid járművek eladása meghaladja az összes többi típusét egy friss előrejelzés szerint.

Áttörésről akkor lehet beszélni, amikor az elektromos járművek aránya a teljes járműparkon belül eléri a 10 százalékot – hangsúlyozta az EY nemzetközi tanácsadó cég, amelynek becslése szerint 2030-ra már 75 millió elektromos jármű futhat majd a kontinens útjain. Míg három éve minden 100 eladott új járműből 4 volt teljesen elektromos (BEV) és plug-in hibrid (PHEV), addig ez az arány tavaly 20-ra emelkedett az EU 27 tagállama, az Egyesült Királyság, Norvégia és Svájc piacain. Az elektromos buszok és kisteherautók a teljes piac 14, illetve 7 százalékát adják, míg az elektromos teherautók részesedése 1,5 százalék körül volt 2023-ban az előző évi 0,4 százalék után.

A környezetkímélő járművek térnyerésével párhuzamosan bővül a töltőpontok száma is az EY szerint, hozzátéve, hogy számuk Európában tavaly 744 ezerre emelkedett az előző évi 530 ezerről. Ezen belül a gyors és ultragyors egyenáramú (DC) töltők száma 100 ezerrel (77 százalékkal) nőtt egy év alatt. Tavaly a töltőpontok több mint háromnegyede (78 százalék) hét országban (Belgium, Franciaország, Németország, Olaszország, Hollandia, Svédország és az Egyesült Királyság) volt.

2035-ig fokozatosan meg kell szüntetni a dízel- és a benzinüzemű új autók értékesítését az Európai Unióban – részletek itt.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!