Afrikai kullancs bukkant fel a Balatonnál

A Balaton nyugati térségében az Afrikában elterjedt Hyalomma rufipes kullancsfajt azonosították az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) és az Állatorvostudományi Egyetem (ÁTE) közös kutatócsoportjának tagjai.

Keve Gergő és Hornok Sándor, az ÁTE Parazitológiai és Állattani Tanszékének munkatársai az Afrikában elterjedt Hyalomma rufipes faj összesen tíz, még nem kifejlett példányát azonosították a foltos nádiposzáta és az idei év madarának választott barkóscinege egyedein. A kutatók szerint a kullancsok helyi eredetét igazolja, hogy június végén, a költési periódusban élősködtek a madarakon, így azok nem hozhatták a kullancsokat déli országból, különösen nem Afrikából. „Mivel a madarakról eltávolított egyik példány még vérszívása elején lévő lárva volt, továbbá három, anyai ágon öröklődő gén szekvenciája az összes kullancs esetében azonos volt, megállapítható, hogy helyi populációból származnak, sőt valószínűleg ugyanazon genetikai ághoz tartoznak” – fogalmaztak a kutatók.

barkóscinege, Panurus biarmicus
Balatoni barkóscinegéken is találtak afrikából származó kullancsokat a magyar kutatók. Fotó: Getty Images

A szakemberek szerint a fiatal lárva és a szoros genetikai rokonság egyben azt jelenti, hogy a felfedezett populáció, amelynek alapító példányait korábban délről érkező vonuló madarak hozhatták be, hazánkban szaporodni is képes. Ugyanakkor nem biztos, hogy át tud telelni, bár az enyhe tél ennek kedvez, és szakirodalmi adatok szerint ez a kullancsfaj évente akár 120 fagyos napot is eltűr. A kutatást a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) ornitológusai segítették, akik 2022-ben gyűrűzésre befogott madarak átvizsgálása során csaknem ezer kullancsot távolítottak el 540 egyedről. A Dunántúlról származó mintákból azonosította Keve Gergő és Hornok Sándor a Hyalomma rufipes példányait.

A Hyalomma csoportba tartozó kullancsok kifejlett példányainak rendszeres hazai előfordulását már 130 éve, 1893-ban publikálta Karpelles Lajos atkakutató, majd a 20. század elején a Dunántúlról Kotlán Sándor. A kullancsfaj szaporodni képes helyi populációja azonban eddig sem Magyarországon, sem Európában nem volt ismert. A beszámoló szerint a kutatók az érintett kis- és nyugat-balatoni térségben további intenzív kutatásokat folytatnak annak vizsgálatára, hogy a kullancspopuláció példányai áttelelnek-e, és 2023-ban is megjelennek-e madarakon, házi- és vadon élő állatokon.

A kutatók hangsúlyozzák, hogy a felfedezett populáció lakott településektől távol, olyan nádas élőhelyen található, ahol e faj és az általa terjesztett kórokozók sem a strandolókat, sem a kirándulókat nem veszélyeztetik közvetlenül. A kullancsfaj elsősorban Közép- és Dél-Afrikában él, de populációi kisebb területeken Észak-Afrikában is megtelepedtek. A Hyalomma rufipes azért érdemel fokozott figyelmet, mert számos veszélyes kórokozót képes terjeszteni, a többi között a krími-kongói vérzéses lázat okozó vírust is. Az eredményeket bemutató publikáció a Frontiers in Veterinary Science tudományos folyóiratban jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul, míg késő estére 18 és 25 fok közé hűl le a levegő. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.