Zaklatta egy betegét egy budapesti háziorvos

Erőszakosan fogdosta egy betegét egy fővárosi háziorvos, aki ellen utána eljárás indult. A nyomozás során az is kiderült, hogy ekkor már praxisengedélye sem volt.

2021. július 21-én lábzsibbadása és a lábában lévő bizsergő érzés miatt elment egy fővárosi szakorvosi rendelőbe - írja a police.hu. Az ügyeletes háziorvos megkérte a nőt, hogy feküdjön fel a kezelőágyra, majd vizsgálat helyett fogdosni kezdte. A nő ennek ellenállt, mire az orvos azt mondta, hogy a vizsgálatot befejezte, és ellátás nélkül hazaküldte a beteget, aki panasszal élt a történtek miatt a betegjogi képviselőnél.

zaklatás háziorvos hatalommal való visszaélés
Praxisengedélye sem volt az orvosnak. Fotó: Getty Images

A budapesti nyomozók az eset miatt büntetőeljárást indítottak. A jemeni állampolgárságú orvost szexuális kényszerítés bűntett és foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe is vették. Az ügy iratait vádemelési javaslattal átadták az illetékes ügyészségnek.​

Az is kiderült, hogy a férfinak 2020. január 1. óta nem volt érvényes praxisengedélye. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.