Tüdőgyógyász az e-cigiről: idegen az emberi testnek

Az elektromos cigaretta használóira nehéz idők járnak május huszadikától. Péntek óta a hagyományos dohánytermékekhez hasonlóan e-cigizni is tilos ott, ahol dohányozni sem szabad.

A közelmúltban megtiltották azt, hogy nyilvános helyeken elektromos cigarettát használjanak. Az alternatív dohányzó eszközt a hatályos szabályozás szerint tilos használni közforgalmú intézményekben, közösségi közlekedési eszközökön, munkahelyeken, valamint közterületnek minősülő helyeken, például aluljárókban, játszótereken és ötméteres körzetükben. A szabályt megsértők bírsága húszezertől ötvenezer forintig terjedhet.

A fiatalokat kísérti

Az Országos Egészségfejlesztési Intézet Dohányzás Fókuszpont a közelmúltban olyan felmérést bocsátott ki, amely szerint riasztóan sok magyar fiatal használja az e-cigit, közülük többen szoknak át később a hagyományos cigarettára. Egy 2013-ban készült tanulmány szerint a fiatalok 10 százaléka szívott az éppen aktuális hónapban elektromos cigit. Az OEFI cáfolja azt az érvelést, hogy az elektromos cigaretta leszoktató eszköz lenne: szerintük a nikotintartalmú folyadékkal ellátott, és sokszor zenehallgatásra is alkalmas, egyes modelleknél mindenféle kütyükkel felturbósított eszköz inkább rászoktatja a fiatalokat a dohányzásra. Egy felmérés szerint míg itthon a 2012-es 2,9 százalékról 2013-ra már 4 százalékra nőtt azoknak a fiataloknak száma, akik a hagyományos cigarettázást még soha nem próbálták ki, ám az elektromos cigarettát már igen.

Az e-cigarettát is betiltják

Eltérő megítélés

A nikotinfüggőség kialakulásának okait elsősorban a nikotin testi és pszichés hatásaiban kell keresnünk. Kis mennyiségben a nikotin élénkséget, izgatottságot, a figyelem fokozódását és koncentrációnövekedést okoz, emellett az étvágyat is csökkenti. A nikotinfüggőség kialakulásának lehetséges okait kutató elméletek is a nikotin molekulának az agyban kifejtett élénkítő hatását állítják előtérbe. Tudjon meg többet, kattintson! A magyarországi riasztó adatokkal ellentétben a brit orvosok kifejezetten az e-cigi mellett teszik le a voksukat. A BBC egy 200 oldalas tanulmányt közölt a közelmúltban a brit orvosok szövetségétől, amely szerint az e-cigaretta nemcsak sokkal biztonságosabb a hagyományosnál, hanem a teljes leszokást is eredményesen segíti. Ezzel szemben az ÁNTSZ tavaly decemberben úgy foglalt állást, hogy az e-cigi igenis van olyan káros, mint a hagyományos társa. Az ÁNTSZ közleménye szerint az elektronikus cigaretta és annak kifújt gőze is káros az egészségre, az elektronikus cigarettákhoz használatos patronokban, illetve utántöltő flakonokban olyan vegyületek találhatók, amik károsítják az egészséget. Az utántöltő flakonokban található folyadékban általában nikotin is található, ami köztudottan károsítja az egészséget.

"Észben kell tartani, hogy a patronok, flakonok töltésére használt folyadékokban megtalálható propilén-glikol már rövidtávon szem-, légcső- és torokirritációt okoz, hosszabb távon gyermekeknél az asztma kialakulásának kockázatát fokozza. Az e-cigaretták ízesítéshez mesterséges anyagokat alkalmaznak, ilyenek például a keton és észter, illetve aldehid vegyületek. Ez utóbbi szintén erősen irritáló hatású, elsősorban a légzőszerveket károsítja. A patronokban, flakonokban gyakran megtalálható a glicerin is, melynek belégzése a tüdőben gyulladásos állapot kialakulásához vezethet" - int óva mindenkit a népegészségügyi szolgálat.

Bezáró e-cigi boltok

Mostantól tehát nem csak nyilvánosan tilos a pöfékelés, hanem az e-cigaretta üzletek is lehúzhatják a rolót, hiszen ezt az eszközt immár kizárólag a Nemzeti Dohányboltok árusíthatják. Szunyogh Tamás, a magyar E-cigaretta Forgalmazók Szövetsége elnöke szerint több mint 150 magyar e-cigi forgalmazó vállalkozót érint érzékenyen a döntés. Szunyogh Tamás szerint az e-cigaretta egy sokkal egészségesebb alternatívája a hagyományos cigarettának, s úgy tapasztalja, leginkább a hagyományos dohányról leszokott, középkorú férfiak vesznek e-cigit. "Tudtommal nagyon megoszlanak a tudományos vélemények az elektromos cigarettáról pró és kontra. Az elektromos cigaretta mindenesetre vízpárát bocsát ki, ami nem olyan káros, mint a füst. Az e-cigibe töltendő folyadék viszont nem tartalmazza a hagyományos dohányok roppant káros melléktermékét. Az e-cigaretta kifejezetten kulturáltabb volt. Ám azok, akik leszoktak a hagyományos cigarettáról , és már az elektromos változatot használják, ismét mehetnek a dohányboltba vásárolni, oda, ahol hatalmas kísértésnek vannak kitéve."

A tüdőgyógyászok is ellenzik

A meglehetősen nagy vihart kavaró elektromos kontra hagyományos cigi kérdésében a Magyar Tüdőgyógyász Társaság is kifejtette véleményét. Kovács Gábor, a társaság elnöke szerint egyrészt az e-cigaretta is okozhat hozzászokást, másrészt az eszköz által kibocsátott szénhidrogén gőzök mindenképpen idegenek az emberi szervezet számára.

"Jelenlegi formájában az elektronikus cigaretta nem alkalmas a dohányzás leszokás támogatására. Használata nem csökkenti, hanem éppen fenntartja a nikotin addikciót, a hozzászokás mértékét a változatlan mennyiségű nikotinnak a szervezetbe juttatásával. Kevésbé ismert tény ugyanakkor, hogy a nikotinnak is számos egyéb egészség károsító hatása ismert amellett, hogy felelős a hozzászokás kialakulásért és annak a drogokhoz hasonló élettani hatáson alapuló fenntartásáért."

Amennyiben szabadulnánk a dohányzástól, számos ingyenes segítség is rendelkezésünkre áll. A leszokást segítő rendelések listáját, egy, a leszokást segítő ingyenes kék számot és még rengeteg hasznos és ingyenes információt a leteszemacigit.hu oldalon találhatjuk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása, valamint az összefüggőbb felhőzet levonulása után napos idő várható, keleten gomolyfelhők is képződnek, melyek délután szétterülve átmenetileg felhősebb periódusokat okoznak, majd estére feloszlanak. Eközben késő délutántól, estétől északkelet felől egyre vastagabb felhőzet érkezik, melyből az északkeleti, keleti határvidéken néhol gyenge csapadék előfordulhat. Az északi, északkeleti szél a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Nem érvényesül markáns fronthatás, ugyanakkor a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!