Tízezer lányt menthetnek meg a méhnyakráktól

December 16-ig küldhetik vissza a iskolákba a kitöltött igénylőlapokat azok a szülők, akiknek hetedikes lányai ősszel kimaradtak a méhnyakrák elleni oltás első hullámából. Ez az utolsó alkalom arra, hogy a 12 éves lányok térítésmentesen jussanak hozzá az egyébként több tízezer forint értékű védőoltáshoz.

A méhnyakrák az egyetlen gyakori, daganatos betegség, amely védőoltással megelőzhető. Az Európában 2007-ben bevezetett Cervarix-oltásra 2014 óta minden 12. évét betöltött, hetedik osztályos lány ingyenesen jogosult. Az ÁNTSZ adatai szerint idén ősszel közel 34 ezer lány kapta meg a vakcinát, az elmúlt három évben pedig már összesen 100 ezer iskolás jutott hozzá a 93,2 százalékos hatékonyságú készítményhez. Ezzel eddig becslések szerint 330 lányt mentettek meg a súlyos betegségtől.

A méhnyakrák az emlőrák után a női szervezet második leggyakoribb rosszindulatú daganata. A betegségről bővebben ide kattintva olvashat.

Idén a jogosultak 75,2 százaléka élt a lehetőséggel. Annak érdekében, hogy ez az arány még magasabb legyen, Szentes Tamás országos tisztifőorvos nyílt levélben kérte azokat szülőket, akinek a hetedikes kislánya a szeptemberi oltási kört költözés, iskolaváltás, betegség, utazás vagy egyéb ok miatt kihagyta, hogy december 16-ig igényeljék meg a térítésmentes vakcinát. Az iskolában beszerezhető szülői nyilatkozatok az ÁNTSZ honlapjáról is letölthetők.

Nem kell mellékhatásoktól tartani

Fontos, hogy a magas fokú védelem kialakulásának alapfeltétele, hogy a lányok a védőoltást a szexuális életük megkezdése előtt megkapják, hiszen ekkor még szinte biztosan nem fertőzöttek a humán papillomavírussal . A világon évente negyedmillió, ezen belül Magyarországon több mint 400 nő halálát okozó méhnyakrák kialakulását az esetek elsöprő többségében a HPV rákkeltő típusai idézik elő. A HPV szexuális úton, a bőrfelületek érintkezésével terjed, tehát minden szexuálisan aktív embert érinthet, kortól függetlenül.

A méhnyakrák elleni vakcina 93,2 százalékos védettséget nyújt
A méhnyakrák elleni vakcina 93,2 százalékos védettséget nyújt

Ma már a hazai adatok is egyértelműen bizonyítják, hogy indokolatlan az oltás mellékhatásaitól, illetve az oltást követő reakcióktól való félelem. Az oltási programban eddig elhanyagolható számú oltási reakciót jelentettek, továbbá azok is enyhe, maguktól elmúló tünetek voltak, mint a bőrpír és a hőemelkedés . Az oltóanyag a HPV egyes típusainak tisztított fehérjéit tartalmazza, azaz nincs benne élő vírus, ezért sem méhnyakrákot, sem bármilyen más fertőzést nem okozhat.

A vakcina az egyes ritka HPV-törzsek okozta betegségek, így például a végbélnyílásrák, valamint a szeméremtest, a hüvely és a végbélnyílás rákmegelőző állapotainak megelőzésére is alkalmas.

A legértékesebb ajándék

"Az adventi időszakban, a karácsonyi ajándékvásárlás perceiben, ha csak egyetlen egy, de egész életre szóló ajándékot adhatna a leányának, akkor mit választana? Egészen biztosan azt adná neki, hogy egyszer ő is anya lehessen, majd nagymama. Ha az Ön gyermeke is jogosult idén a védőoltásra, és még nem igényelte azt, éljen az újabb lehetőséggel!" - hívta fel a figyelmet Szentes Tamás.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.