Rákkeltő lehet, visszahív az IKEA egy konyhai eszközt

Veszélyes vegyületek oldódhatnak ki belőle, ezért az IKEA visszahív egy kavaró spatulát.

Egy Belgiumban végzett helyi teszt eredményeiből derült fény arra, hogy az IKEA 365+ HJÄLTE kavaró spatula egyes darabjaiból határértéket meghaladó mennyiségben oldódhatnak ki úgynevezett primer aromás aminok (PAA) használat közben. Éppen ezért az IKEA visszahívja a 2024 novembere után eladott, 2445 (YYWW) dátumbélyegzővel ellátott termékeket. Arra kérik a vásárlókat, hogy az eszközt semmiképpen se használják, hanem vegyék fel a kapcsolatot az áruházlánccal. A vételárat teljes egészében visszatérítik számukra.

Mint az a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság közleményében olvasható, a primer aromás aminok (PAA) szerves vegyületek, amelyek élelmiszerbe kerülve karcinogén, azaz rákkeltő hatásúak lehetnek. Az aminokat széles körben használják a műanyaggyártásban, festékgyártásban, illetve élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő anyagok (műanyag eszközök, csomagolóanyagok) előállítása során. Az élelmiszerekbe a velük érintkezésbe kerülő anyagokból kerülhetnek át PAA-k, például papír csomagolóanyagok feliratához használt tintából kioldódva.

Visszahívnak egy fokhagymaprést is

A spatula mellett az IKEA egy fokhagymaprést is visszahív, miután a cég belső vizsgálata gyártási hibát azonosított. A hiba következtében fennáll a kockázat, hogy használat során az eszközből apró fémdarabok válhatnak le, majd kerülhetnek élelmiszerekbe. Az IKEA ezért visszahívja a 2411 (YYWW) és 2522 (YYWW) közötti dátumbélyegzővel, az 50013 beszállítói számmal ellátott IKEA 365+ VÄRDEFULL fekete színű fokhagymaprést is.

Borítókép: illusztráció, Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.