Rendőrség: ismét felbukkantak az unokázós csalók

Összesen 3 millió forinttal károsítottak meg egy győri nőt, akit fia nevében hívtak fel csalók hétfőn.

„Szia anyu, nagy bajban vagyok!” – szólt az idős asszony telefonjába egy, a fiáéra nagyon hasonlító hang. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság keddi közleménye szerint a telefonáló arról beszélt kiszemelt áldozatának, hogy a rendőrségen van, mert önhibáján kívül belekeveredett egy bűncselekménybe, és a szabadon bocsátásához óvadékot kellene letennie. Egyszersmind azt kérte a nőtől, hogy ne tegyék le a telefont, mert csak egyetlen hívást engedélyeztek neki.

idős nő okostelefonnal a kezében
A telefonos csalók a legkülönfélébb módszerekkel igyekeznek pénzt kicsalni áldozataiktól. Fotó: Getty Images

Miközben folyamatosan tartották a telefonos kapcsolatot, az ott kapott instrukciókat követve a nő bement a bankba, ahol 3 millió forintnyi megtakarítást vett ki. Ezután Rajkára utazott – ahol állítólag fogva tartották a fiát –, majd az állomáshoz közel egy bokorban letette a pénzt. A telefonáló eközben végig szóval tartotta, anyunak szólította, és kérdezgette, hogy éppen merre tart. A nő mindvégig abban a hitben volt, hogy a fiával beszél. Végül letették a telefont, és miután hiába várta a megbeszélt helyszínen, felhívta a fiát – ekkor derült ki számára, hogy csalás áldozatává vált.

A történtek kapcsán, illetve a hasonló esetek megelőzése érdekében a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a figyelmet.

  • Ha bármikor hasonló hívást kapsz, járj utána, hogy hozzátartozód valóban bajban van-e! A legegyszerűbb, ha leteszed a telefont, majd rögtön felhívod a hozzátartozód, akire a telefonban hivatkoztak.
  • Ne felejtsd: hivatalos személy soha nem kér pénzt! Sem a rendőr, sem a mentő, sem a tűzoltó. Egyéb esetekben is legyen mindig gyanús, ha bárki pénz vagy más érték átadására, átutalására kér!
  • Bankkártya- és személyes adataidat soha ne add meg idegenek – semmilyen körülmények között!
  • Nyilvános helyen, idegenek jelenlétében ne beszélj magánügyeidről, mert csalók visszaélhetnek az elhangzó információkkal!
  • Ha felmerül a gyanú, hogy bűncselekményt próbáltak meg elkövetni veled vagy hozzátartozóddal szemben, hívd azonnal a 112-es segélyhívót!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, zavartalanul napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. Döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható.Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.