Bélfertőzéshez vezetett a kolonoszkópia egy pozsonyi kórházban

Több páciens is súlyos bélfertőzést szenvedett a pozsonyi Szent Mihály Egyetemi Kórházban kolonoszkópiát követően.

"Több páciensnél egy rutin kolonoszkópiás kivizsgálás váratlan következményekkel járt, vegyi okokból bekövetkezett bélgyulladást szenvedtek, amely néhányuknál kórházi ápolást igényelt" - nyilatkozta Ladislav Kužela, a pozsonyi Szent Imre Egyetemi Kórház igazgatója. Két beteg még mindig a kórházban van, az állapotuk stabil - írja az Új Szó.

Az igazgató szerint is az endoszkópia során használt víz lehetett szennyezett, ez okozhatta a fertőzést. A kórház már június 25-én lépett, amikor két kivizsgált páciensnél komplikációk léptek fel a vizsgálat után. A gasztroenterológiai osztály vezetése úgy döntött, hogy visszamenőleg átvizsgálják a kolonoszkópián átesett pácienseket, és minden további tervezett vizsgálatot leállítottak. Másnap ellenőrizték az eszközöket, de műszaki hibát nem találtak. A személyzet azonban enyhén szúrós szagú folyadék maradványait találta meg az egyik tartályban. 

Egy orvos kolonoszkópiát végez.
Illusztráció. Fotó: Getty Images

Június 27-én feljelentést tett a kórház vezetése, lefoglalták a rendelkezésre álló videófelvételeket, a rendőrség pedig még aznap lezárta a kivizsgálóhelységeket. 3 nappal később pedig lefoglalták a kolonoszkópos eszközöket és a folyadékot további vizsgálatra.

A minták vizsgálata megerősítette, hogy a kolonoszkópos berendezés öblítésére használt pumpában víz és formaldehid keveréke volt. Kužela szerint a gyártótól kapott, eredeti formaldehides flakonban víz volt, amiből arra következtet, hogy a kórházban tárolt egészségügyi anyagokhoz valaki jogtalanul hozzányúlt. 

"Formaldehid került az öblítőtartályba" - mondta Kužela. 

A rendőrség is nyomozást indított az ügyben, de egyelőre nem adtak tájékoztatást.

Az ügyről elsőként tájékoztató Sme napilap szerint 7 beteg szenvedett mérgezést formaldehiddel szennyezett víztől, 5 beteg szorult kórházi ápolásra. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül. Délutánra általában 32 és 36 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.