Összefogás indult az egészségügyben dolgozókért

A Fogjunkössze.hu oldalon százezer, a COVID osztályokon lévő egészségügyben dolgozót és családjaikat szeretnék támogatni olyan felajánlásokkal, amelyekkel megkönnyíthetik a hétköznapjaikat.

Sokan nehezen éljük meg a vírushelyzet okozta bezárkózást: nincsenek programok, szórakozási lehetőségek, baráti találkozók. Azonban mi mégis együtt lehetünk a családunkkal, tanulhatunk vagy játszhatunk a gyerekkel, nagyokat főzhetünk, és az ünnepek alatt is együtt lehetünk szeretteinkkel. Vannak azonban olyanok, akiknek még a szokásosnál is kevesebb jut ebből, akik most is épp azért küzdenek, hogy mi mindannyian egészségesek maradhassunk. Olyan egészségügyben dolgozó emberekről beszélünk, akik minden nap erejükön felül teljesítenek, akik nélkülözhetetlenek számunkra. Az ő megsegítésükre indult útjára a Fogjunkössze.hu oldal.

Támogassuk a frontvonalban dolgozókat! A közösség erejében bízva a HáziPatika.com is elindított egy facebookos csoportot, hogy platformot biztosítson az egészségügyben dolgozók megsegítésére. A "Támogatom a frontvonalban dolgozókat" nevű csoportban a frontvonalban dolgozók, és a támogatni szándékozók is jelezhetik, milyen módon segíthetné a társadalom a járvány ellen küzdőket. Kattintson a részletekért!

Pénzadományokat és lakhatási segítséget is várnak

"Nap, mint nap látom a betegeket és a kollégáimat. Látom a küzdelmet, amelyet a munkatársaim mindannyiunkért, az egészségünkért, a jövőnkért folytatnak, miközben a saját családjukat háttérbe szorítják, hiszen rájuk már nem marad idő. Nincsenek közös játékok, elmarad a filmnézés, a közös étkezés" - nyilatkozta dr. Ficzere Andrea orvos, a fogjunkossze.hu megálmodója. Ez az időszak ráadásul nem csupán nekik, hanem a családtagjaik számára is kemény próbatételt jelent. Sok egészségügyi dolgozó több napra csomagol, mert nem tudja, meddig tart majd a műszakja. Gyakran előfordul, hogy akár napokig nem látják a családjukat.

Az egészségügyben dolgozóknak minden segítség fontos lehet. Fotó: Getty Images
Az egészségügyben dolgozóknak minden segítség fontos lehet. Fotó: Getty Images

"Nagyságrendileg százezer olyan szakdolgozóról, valamint az intézmények működését biztosító munkatársról, takarítókról, karbantartókról és családtagjaikról van szó, akik minden nap érzik a jelenlegi helyzet súlyát. Ezeknek az embereknek szeretnénk egy értékes köszönetcsomaggal meghálálni a kitartásukat. Az összegyűlt pénzadományokat a családok számára fontos eszközökre, élményekre, és rekreációra szeretnénk fordítani" - hangsúlyozta dr. Ficzere Andrea.

A pénzadományon kívül felajánlásokra is van lehetőség; a takarítástól kezdve, a lakhatás és gyermekfelügyelet biztosításán át, egészen az élelmiszereken és termékadományokon keresztül, a családi programok felajánlásáig sok minden más szóba jöhet. "Elsősorban olyan dolgozók családjait szeretnénk támogatni a kampány keretében, akik a COVID ellátásban dolgoznak nap, mint nap. Emellett előtérbe helyezzük a nagyobb munkaterhet viselőket és a nehezebb körülmények között élő családokat. Köszönöm, hogy ha csak egy kevéssel is, de minél többen segíteni tudnak abban, hogy megvalósíthassuk a kitűzött célt" - mondta el a kezdeményezés megálmodója.

Az adományokat és felajánlásokat a fogjunkossze.hu weboldalon keresztül fogadják. A pénzadományokat az oldalon elhelyezett bankkártyás fizetési lehetőséggel, valamint banki átutalással lehet eljuttatni. A különböző felajánlásokhoz pedig egy-egy rövid adatbekérő kitöltése szükséges.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, az ország északkeleti harmadán viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, a hegyekben viszont már ekkor havazhat. Napközben, kiemelten a déli óráktól viszont nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás válthatja fel, ugyanakkor estig síkvidéken legfeljebb nyugaton alakulhat ki vékony hólepel. A Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben, illetve a Bakony, Mecsek magasabb részein viszont vastagabb hótakaró is összejöhet. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, északkeleten gyakran erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig melegebb az idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban áll be a maximum. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!