A közelmúltban alaposan felbolygatta a hazai közvéleményt egy öngyilkossági kísérlet. Sándor Mária, a fekete ruhás nővér vallotta be egy interjúban, hogy meg akart halni : felvágta az ereit, de megmentették az életét. A sokak által hősként csodált ápolónő azt nyilatkozta, sorozatos csalódások vezettek az összeomláshoz, megrendült az egészsége, nem látott kiutat a bajból.
Évente sok ezren próbálnak meg Magyarországon hozzá hasonlóan öngyilkossággal véget vetni az életüknek, körülbelül kétezer ember pedig sikerrel is jár. Ezzel a számmal Európa öngyilkossági statisztikájának éllovasai közé tartozunk, Litvániát kivéve a keleti blokk országait is lehagyva.
A szakemberek régóta mondogatják, kidolgozott stratégiára, mentálhigiénés, a lelki egészség védelmét szolgáló országos programra van szükség a prevencióhoz. A különféle idegrendszeri és mentális zavarok a népesség harmadát érintik, márpedig az efféle állapotok az öngyilkosság előszobái lehetnek.
Tényleg meg akar halni?
A pszichológia az egyik legismertebb kutató, Edwin Shneidman nyomán többféle öngyilkosságtípust különböztet meg. Vannak a segélykiáltásként értelmezhető kísérletek, amelyek elkövetői figyelmeztetni szeretnék a környezetüket, hogy segítségre van szükségük. Ők valójában nem akarnak meghalni, és sokszor meg is mentik az életüket, mert például nyilvános helyen próbálkoznak, vagy esélyt adnak a túlélésre.
A szektás öngyilkosságot elkövetők illetve az öngyilkos gyerekek nagy része bízik a folytatásban: úgy döntenek, megölik magukat azért, hogy a mennyországba vagy legalábbis - vallástól és hittől függően - egy mostaninál jobb helyre kerüljenek.
A halálkereső emberek ténylegesen meg akarnak halni, de a szakemberek tapasztalatai szerint még őket is el lehet téríteni a szándékuktól. A halálvállalók úgy érzik, ha végeznek magukkal, akkor rengeteg szenvedéstől kímélik meg önmagukat és a környezetüket. Alapvetően az idős és beteg emberek tartoznak ebbe a csoportba.
Kockázatnövelő tényezők
Vannak olyan mentális betegségek is, amelyek hajlamosítanak az öngyilkosságra. Elsődleges rizikófaktornak számítanak a pszichiátriai betegségek, főként a depresszió, a skizofrénia és a szenvedélybetegségek. A modern kutatások azonban azt mutatják, nem biztos, hogy akinek például súlyos depressziója van, szükségszerűen eljut majd az öngyilkosságig is. Sok múlik egyéb tényezőkön, például a fájdalomtűrő képességen. Minden olyan élmény, amely hozzászoktat minket a szenvedéshez, vakmerőbbé és elszántabbá tehet minket ezen a téren. Sok későbbi öngyilkos például rendszeresen vagdossa magát, és ettől fájdalomtűrő képessége magasabb az átlagosnál, nem fél az esetleges kínoktól.
A veszélyeztetettséget növeli az is, ha volt már öngyilkos a családban. Egy 2002-es dán kutatás szerint, ha a felmenőink közül valaki önkezével vetett véget az életének, akkor két és félszer nagyobb az esélyünk arra, hogy egy nehéz helyzetben ugyanezt az utat válasszuk.
Az öngyilkosság szempontjából fontos előzmény lehet az intravénás droghasználat, a korábbi sikertelen öngyilkossági kísérlet és a borderline-szindróma (az ilyen betegek nagy része szándékosan fájdalmat, sérülést okoz magának, 5-10 százalékuk pedig öngyilkossággal fejezi be életét). A tudósok szerint az evési zavarok jelenléte is előrejelzője lehet egy későbbi öngyilkosságnak.
A gyermekkorukban fizikai bántalmazás áldozataivá vált felnőttek szintén veszélyeztetettebbek az átlagnál, ahogyan azok is, akik magányosan élnek, anyagi gondokkal küszködnek vagy súlyos traumán estek át.
A nők gyakrabban kísérelnek meg öngyilkosságot, de a férfiak nagyobb arányban halnak meg általa. Ők ugyanis szándékukat általában nem jelzik, és ritkábban is kérnek előzőleg segítséget. A legérzékenyebb periódus férfiaknál a serdülő- és a fiatal felnőttkor, nőknél az idős kor. Ezen felül vannak az évnek olyan szakaszai, amikor különösen oda kell figyelni azokra, akik veszélyeztettek lehetnek, méghozzá karácsonykor és tavasszal.
