Mit hoz a víz?

A szakemberek figyelmeztetnek: súlyos fertőzés-, és járványveszéllyel is számolni kell az árvíz levonulása után, gyakorlatilag minden mérgező, amit a víz elért.

Szennyáradat

Az elmúlt hetekben egy hónap alatt egy évre elegendő csapadék hullott, ennek nyomán sohasem látott vízáradat érte el az országot, és okozott nemzedékek óta nem tapasztalt méretű pusztítást Észak-Magyarországon, a Dunántúlon és Baranyában. Azokon a területeken pedig, amelyet az árvíz megkímélt, belvíz öntötte el a szántóföldeket és a településeket. A víz rettenetes rombolást végzett: egész falvak, városrészek kerültek víz alá és házak tucatjai dőltek össze.

A fizikai rombolás mellett az árvíznek más, annál kevésbé látványos, de legalább ugyanolyan súlyos következményei is vannak. Az áradat hatalmas víztömege ugyanis nem egyszerű esővíz, hanem az útjában kimosott mindent, amit ért, átöblítette a szennyvízcsatornákat, elmosta a szemét- és trágyadombokat, árnyékszékeket, állattartó telepek mocskát, és ezt a sok szennyet, fekáliát, szemetet mind elterítette az elöntött területeken.

Az árvízzel sújtott településeken és gazdaságokban számtalan állat is elpusztult, ezeknek a baromfiknak és lábas jószágoknak a bomló teteme is a vízzel sodródott. Így felmérhetetlen mennyiségű kórokozó, baktérium és egyéb mikroorganizmus került minden vízzel érintett területre: nemcsak a talaj, a fű, az egyéb növényzet, hanem az épületek falai, az átázott tárgyak, bútorok, ruházat, stb. mind gyakorlatilag mérgezővé, de legalábbis súlyosan fertőzésveszélyessé vált.

Egy pohár víz

Töltene magának egy pohár vizet? Normális körülmények között magától értetődő mozdulatsor, de az árvíz sújtotta területeken még ez is utánajárást igényel, hiszen több településen gondot jelent a tiszta, egészséges ivóvíz biztosítása. Az árvíz, belvíz által elöntött vagy szennyezett ásott kutak vizét tilos ivóvízként használni, mindaddig, amíg az ár levonulása után az ÁNTSZ előírásai szerint a hatékony fertőtlenítés meg nem történik.

A vezetékes ivóvíz általában használható, hacsak az ÁNTSZ ettől eltérően nem rendelkezik. Ahol vezetékes ivóvíz nincs, vagy szennyeződött, ott zacskós vagy palackos ásványvízzel oldják meg az ellátást. Az ÁNTSZ szakemberei több településen élőknek azt ajánlották, hogy csak egyperces forralás után használják emberi fogyasztásra a vizet. Mindenképpen figyelni kell az áradás teljes levonulása után is a tisztiorvosi hivatal, illetve az azt közvetítő önkormányzat közleményeit arról, mikor áll helyre az eredeti ellátás.

Fürödni tilos!

Nehezen hihető, de tény: még az a figyelmeztetés sem felesleges, hogy az áradó vizekben fürdeni tilos. Sokan, különösen a Duna mentén hajlamosak elfelejtkezni arról, hogy ez a folyam is gyűjtője sok megáradt pataknak, kisebb folyónak, vagyis ugyanúgy lehetnek benne biológiai szennyeződések (például fekália vagy bomló állati tetemek), vegyi szennyeződések és a nagy sodrású, örvényes, uszadék fákat is szállító víz a normálisnál sokkal veszélyesebb és fürdésre egyébként sem alkalmas. Bármilyen szépen süt is a nap, az áradás idején senki ne keressen felüdülést a folyóparton!

A védőoltás életet menthet

A szervezetbe bejutó Hepatitis-A vírus tizenöt és ötven (átlagosan huszonnyolc) napos lappangás után okoz tüneteket. A beteg besárgul, általában belázasodik, étvágytalanná és elesetté válik, hányingere van és hasfájással küzd, a vizelete sötét színűvé válik. Az esetek java részében a betegség enyhe lefolyású. A Hepatitis-A vírus okozta májgyulladás védőoltással megelőzhető. Ha valaki megfertőződik az A-vírussal, gamma-globulinos védelemben kell részesíteni. Ezt az injekciót minél előbb be kell adni a páciensnek a védőhatás érvényesülése érdekében. Nagyon fontos, hogy akinél lázas vagy hasmenéses megbetegedés lép fel, azonnal jelentkezzen az orvosnál! Az ÁNTSZ egyik felhívása a gamma-globulin oltás fontosságára hívja fel a figyelmet. Ezt a védőoltást, amely az emberi vér (vérsavó) fehérjéinek egyik, mesterségesen is előállított csoportját tartalmazza, széles körben alkalmazzák fertőző betegségek, köztük a Hepatitis A fertőzés ellen. A járványügyi szakemberek az ár és belvízzel sújtott területen élő lakosság számára kiemelten ajánlják ennek felvételét. Jó tudni ugyanis, hogy a széklettel terjedő, a környezeti hatásoknak hosszú ideig ellenálló kórokozó, a Hepatitis-A vírus okozza a legtöbb heveny májgyulladást.

A vírus általában emberről emberre terjed, de a fertőzött személy székletével szennyezett étel vagy ivóvíz is közvetítheti. Rendkívüli körülmények között - például árvíz idején, amikor az udvari árnyékszékekből és az emésztőgödrökből kimosódik a széklet - nő a fertőződés kockázata, ezért a leginkább veszélyeztetettek, főleg a gyermekek, idősek, krónikus betegek védőoltása indokolt lehet.

Praktikus tanácsok a fertőtlenítéshez

A víz levonulása után újabb embert próbáló, családi és közösségi összefogást is igénylő feladat következik: el kell takarítani az áradat nyomait. Ráadásul mind a romeltakarítás, mind a takarítás sürgős feladat is, hiszen a nyári hőség bekövetkezte ugyan segít az átázott épületek, holmik, a talaj kiszáradásában, de a baktériumokkal agyonszennyezett, bomló anyagokkal teli iszaplerakódás bűze elviselhetetlenné, maga a visszamaradt mocsok különösen fertőzésveszélyessé válhat.

A védekezéshez használt, több százezer homokzsákot is kezelni kell, ami ugyanolyan hatalmas munka, mint kirakni volt. A zsákokból kiürített, vízzel átitatott homok is fertőzésveszélyes anyag, ezért csak a teljes kiszáradása után lehet felhasználni, és csak építkezéshez: a tisztiorvosi hivatal külön felhívja a figyelmet arra, hogy az ilyen homok semmiképpen nem alkalmas a szokásos célokra, például gyermekhomokozókhoz vagy zöldségtárolásra. Maga a kiürített zsák is csak építési törmelék, hulladék szállítására használható. Mindazoknak, akik a fertőzött vízzel érintkeznek, a védekezés, illetve utóbb a takarítás során, fokozott gondot kell fordítani a személyi higiéniára, alapos, fertőtlenítőszeres kézmosásra például a WC-használat előtt és után, vagy ha élelmiszerrel kezd foglalkozni. Többfajta kézfertőtlenítő is forgalomban van, de alapos szappanos kézmosás is megfelel. A takarítás során a fertőtlenítést is el kell végezni. A használati tárgyakat, bútorokat, ruhákat fertőtlenítőszerrel kell mosni, a nem mosható bútorokat átkefélni, a ruhákat érdemes vasalni is. Fertőtlenítőszerként például Neomagnol, Hypo, ecet ajánlható. A padlót is fertőtlenítőszerrel kell felmosni, a falakat pedig klórmésszel meszelni.

A talajt, a veteményes területeket klórozni nem szabad, ki kell várni a talaj természetes öntisztulását - ajánlják a szakemberek. A terasz-jellegű, pihenésre való földterületeket, járófelületeket klórmészporral kell beszórni, amelyet locsolással juttathatnak a talajba.

Minden segítség jól jön!

Csodálatos példáját láthattuk eddig is az emberi segítőkészség megnyilvánulásainak. Az lenne jó, ha ez nem lankadna, hiszen a legnehezebb időszak még csak most kezdődik a károsultak számára. Ha valaki mindenét elveszíti, amit addigi életében megteremtett maga köré, és gyakorlatilag egy szál ruhában áll otthona romjai fölött, akkor szó szerint mindenfajta segítségre szüksége van. Ez lehet tárgyi: tartós élelem, ruha, tisztítószer, fertőtlenítőszer, bútor, építőanyag stb., de aki teheti, pénzt is adományozhat, amelyet aztán az ehhez legjobban értő, helyszínen dolgozó segélyszervezetek juttatnak el a leginkább rászorultaknak.

Az 1749-es és az 1752-es segélyvonalon minden hívással gyarapíthatja az árvízkárosultak számláját, a Magyar Vöröskereszt pedig a 06 80 911 070-es számon minden munkanap 8-20 között várja a segítőkész hívásokat, felajánlásokat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra