Madonna már otthon lábadozik

Túl van a nehezén Madonna, miután néhány nappal ezelőtt súlyos fertőzés miatt intenzív osztályra került.

Jobban érzi magát Madonna, ezért orvosai hazaengedték a kórházbólírja a BBC. Néhány nappal ezelőtt derült ki, hogy egy bakteriális fertőzés miatt június 24-én intenzív osztályra került Madonna, ahol több napig is ápolták. Az énekesnő menedzsere, Guy Oseary a hír bejelentésekor azt írta: Madonna állapota folyamatosan javul. Mostanra pedig annyira jól lett, hogy mentővel hazaszállíthatták New York-i otthonába.

Madonna
Hamarosan talán újra színpadra állhat Madonna. Fotó: Getty Images

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk: a 64 éves Madonna egy súlyos bakteriális fertőzés miatt került intenzív osztályra, ezért világkörüli turnéját is elhalasztották. A Celebration turné a kanadai Vancouverben indult volna, majd Madonna onnan a világ 45 városába látogatott volna el, ősszel Európa nyugati és északi országait is érintve. A koncertek új időpontjaira nem kell sokáig várni, azokat időben közöljük majd – nyugtatta meg a rajongókat az énekesnő menedzsere.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.