Lehet a kertedben fertőzött kullancs? Most kiderül

Kora tavasztól folytatódik az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) Kullancsfigyelő programja: a szakemberek a lakosság bevonásával gyűjtenek adatokat a Magyarországon újonnan megjelenő veszélyes fajokról.

A kutatók a nem őshonos fajokon túl idén a hazai kullancsokat is vizsgálják majd új, Kullancs a kertben elnevezésű programjukban. A projekt célja a városi környezet, a hazai őshonos kullancsfajok és az általuk hordozott kórokozók kapcsolatának feltérképezése – olvasható az ELKH szerdai közleményében. Az ÖK kutatói ehhez a kerttel rendelkező, elsősorban városi lakosokat kérik arra, hogy vegyenek részt a gyűjtésben.

kullancs, csípés, emberi kéz
A kullancsok veszélyes fertőzéseket terjeszthetnek. Fotó: Getty Images

A programra a kullancsfigyelo.hu honlapon található kérdőív kitöltésével lehet jelentkezni. Az önkéntesek ezt követően egy csomagot kapnak, amely tartalmazza a kullancsgyűjtéshez szükséges eszközöket. A beküldött példányokat az ÖK szakemberei laboratóriumi vizsgálatoknak vetik alá, az eredményekről pedig a gyűjtők is visszajelzést kapnak. Az így gyűjtött egyedek fontos adatokat szolgáltatnak a kutatók számára, akik a vizsgálatok során a kullancsok kórokozókkal való fertőzöttségét is elemzik.

Egyre több a Hyalomma kullancs

Az ELKH ÖK 2021-ben indította el Kullancsfigyelő programját, amelynek célja a klímaváltozás hatására Magyarországon is megjelenő nem őshonos kullancsfajok – különösen a Hyalomma – vizsgálata. Ezek a fajok számos kórokozó terjesztésére képesek, ezek közül a leghírhedtebb az akár 30 százalékos halálozási aránnyal járó krími-kongói vérzéses láz vírusa. Hazánkba általában vándormadarak útján érkeznek ezek a fajok, eredeti élőhelyük Magyarországtól jóval délebbre található, ám a klímaváltozás miatt a közép- és észak-európai éghajlat is egyre inkább megfelelő számukra.

A Hyalomma kullancsok nagyobbak és gyorsabbak a Magyarországon megszokott kullancsoknál, pajzsuk egyszínű, sötét, lábuk látványosan sávozott. A kutatás első évében mindössze két Hyalomma kullancsot azonosítottak Magyarországon, 2022-ben viszont már kilenc példányról érkezett bejelentés. A gyűjtés a kullancsok első megjelenésével már kora tavasszal elkezdődik. Az ekkor talált egyedeknek különösen nagy a jelentőségük, mivel ez arra utalhat, hogy nem közvetlenül vándormadarak segítségével érkeztek az országba, hanem itt teleltek át.

Mindkét kutatásról, valamint az eddigi évek eredményeiről is további információkat olvashatsz a kullancsfigyelo.hu oldalon.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.