Óriásit nőttek a magyar termelői árak

Novemberben lassult a termelői árak éves növekedése az euróövezetben. Éves összevetésben Magyarországon nőttek a legjelentősebben a termelői árak.

Novemberben a várakozásoknak megfelelően 0,9 százalékkal csökkentek a termelői árak az euróövezetben az előző havihoz képest, amkor 3 százalékos esést regisztráltak. A havi bázison bekövetkezett csökkenéssel párhuzamosan mérséklődött az éves áremelkedés mértéke is: a várt 27,5 százalék helyett 27,1 százalékkal haladták meg a novemberi termelői árak az egy évvel korábbit az euróövezetben. Októberben 30,5 százalékkal, szeptemberben 41,9 százalékkal, augusztusban pedig még 43,4 százalékkal álltak az egy évvel korábbi felett a termelői árak az euróövezetben, ami történelmi csúcs volt.

Éves összevetésben Magyarországon a legnagyobb mértékű a drágulás

Az energiaárak havi bázison 2,2 százalékkal csökkentek novemberben az októberi 7,4 százalékos havi esést követően. Novemberben az energiaárak 55,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, míg októberben 64,9 százalékkal, szeptemberben 108,0 százalékkal, augusztusban 117,3 százalékkal álltak magasabban. Energia nélkül a termelői árnövekedés 13,1 százalékra mérséklődött novemberben az októberi 14 százalékról az euróövezetben.

Az Európai Unióban a termelői árak az előző havihoz képest 0,9 százalékkal csökkentek novemberben, míg októberben nagyobb, 2,6 százalékos csökkenést mértek. Az egy évvel korábbit novemberben 27,4 százalékkal haladták meg a termelői árak az októberi 31,1 százalék után.

infláció
NAgyot drágult az élet Magyarországon. Fotó: Getty Images

Az energiaárak havi bázison 1,9 százalékkal csökkentek novemberben az EU-ban, az októberi 6,9 százalék esés után. Az egy évvel korábbit 56 százalékkal haladták meg az energiaárak novemberben az EU-ban, míg októberben 66,3 százalékkal. Energiaárak nélkül 13,6 százalékkal emelkedtek októberben a termelői árak az EU-ban éves szinten a szeptemberi 14,5 százalék után.

Novemberben havi szinten a legnagyobb mértékben Bulgáriában csökkentek a termelői árak, 12,6 százalékkal, illetve Szlovákiában 11,6 százalékkal és Görögországban 6 százalékkal. A legnagyobb növekedést Olaszországban (+3,3 százalék), Svédországban (+2,7 százalék) és Írországban (+2,4 százalék) jegyezték fel. Novemberben éves összevetésben Magyarországon nőttek a legjelentősebben a termelői árak, 63,5 százalékkal, majd Lettországban 51,2 százalékkal és Romániában 44,8 százalékkal. Az EU-ban egyedül Írországban csökkentek a termelői árak éves szinten, 13 százalékkal.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
egészséges italok
Ezek az italok védik a vesét: így kellene indítani a reggelt a dietetikus szerint
a rák tünetei
Az első tünet már áttétet jelezhet – Sokáig rejtőzhet az egyre gyakoribbá váló rák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.