Koronavírus: vakcinalottó indul a szomszédban

Romániában a lakosság nagy része még mindig nem oltatta be magát a koronavírus ellen. Ezért az ország októberben vakcinalottót indít.

A beoltottak számára rendezett nyereményjátékkal, az úgynevezett vakcinalottóval próbálják a koronavírus elleni vakcina felvételére ösztönözni a nagyrészt még mindig beoltatlan román lakosságot. A játék október elsején indul majd és az év végéig tart.

Akár 1 millió lejt is nyerhet, akit beoltanak

Kiderült, biztonságos-e a Pfizer-vakcina az 5 éveseknek.

A szabályzat értelmében három hónapon keresztül hetente, havonta, illetve további két rendkívüli alkalommal rendeznek sorshúzásokat, amelyeken azok a beoltottak vesznek részt, akik letöltötték maguknak az uniós digitális Covid-igazolványt a román kormány által üzemeltett honlapról. A heti húzásokon 80 darab, egyenként 10 ezer lejes (710 ezer forintos) és egy-egy 300 ezer lejes (csaknem 21,4 millió forintos), a havi húzásokon egy-egy 100 ezer lejes nyereményt (7,1 millió forintos), a karácsonyi-szilveszteri időszakban pedig egy 500 ezer lejet (35,6 millió forintos) és egy 1 millió lejes (71,3 millió forintos) főnyereményt sorsolnak ki.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus elleni vakcina, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni oltás, koronavírus elleni oltóanyag
Nyereményjátékkal próbálják növelni az oltási hajlandóságot.Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

A vakcinalottó 15 millió lejes nyereményalapjának fedezetét a gazdasági minisztérium utalja át a román lottótársaságnak. A nyereményjátékban azok is részt vehetnek, akik már korábban megkapták a Pfizer-, a Moderna- vagy AstraZeneca-vakcina mindkét adagját, vagy az egydózisú Janssen-vakcinát.

Étkezési utalványokat is osztanak

A román kormány ezen kívül étkezési utalványokkal is próbálja oltakozásra bírni a lakosságot. Ezek kiosztása várhatóan szintén októbertől kezdődik. Az öt darab, egyenként 20 lej (1420 forint) értékű étkezési utalványra azok jogosultak, akik augusztus 31-ét követően - vagyis az étkezési utalványokat és oltáslottót bevezető sürgősségi kormányrendelet hatályba lépése után kapták - meg bármely COVID-19 elleni vakcina második, vagy az egydózisú Janssen-oltás egyetlen adagját.

A 19,3 millió lakosú Romániában eddig mindössze alig 5,4 millió ember kapott legalább egy adag koronavírus elleni oltást. Ez a beoltható 12 év feletti lakosság 31,8 százaléka.

A beoltottak az oltatlanokhoz képest sokkal enyhébb tüneteket tapasztalnak, ha mégis megfertőződnek az új típusú koronavírussal. Épp ezért sokan azt gondolják, hogy csak egy egyszerű náthával küzdenek - egészen addig, amíg a COVID-teszt pozitív eredményt nem mutat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen idő várható. Csapadék kizárt. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon ennél melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.