Koronavírus: ezt kell tudni a túlélők bűntudatáról

Azok, akik valamilyen traumatikus élményen mentek keresztül, gyakran küzdenek bűntudattal. Mi állhat a jelenség hátterében, és hogyan legyünk úrrá a negatív érzéseken? Ennek járt utána a health.com cikke.

Sokakat megkönnyebbüléssel tölt el, ha megkapják a koronavírus elleni vakcinát. A 26 éves ohiói ápolóban, Lily Hagigatban azonban a várva-várt pillanat maró bűntudatot hívott életre. "Arra gondoltam, hogy az a sok ember, akit láttunk meghalni a kórházban, még 5-10 évet élhetett volna, ha ez az egész nem történik meg. És hogy jócskán vannak olyanok, akiknek nagyobb szükségük lett volna az oltásra, mint nekem, de meghaltak, mielőtt a vakcináció elkezdődött volna" - nyilatkozta a portálnak a nő.

A túlélők bűntudata

A Hagigat által ecsetelt bűntudat nem egyenlő ugyanaz azzal a bűntudattal, amit akkor érzünk, ha elfelejtettük az egyik barátunk születésnapját. Ezt a túlélők bűntudatának hívják, amely valamilyen nehéz vagy traumatikus élmény - például a koronavírus-járvány - átélése után önti el az embert. "Mivel a pandémiának még nincs vége, úgy tekintek a túlélők bűntudatára, mint egyfajta traumára adott válaszra" - magyarázza Ernesto Lira de la Rosa klinikai szakpszichológus.

A túlélők bűntudatát egy nehéz, traumatikus élmény hívja életre.
A túlélők bűntudatát egy nehéz, traumatikus élmény hívja életre. Fotó: Getty Images

A túlélők bűntudata nemcsak azokat az egészségügyi dolgozókat érinti, akik számtalan embert láttak meghalni a kórházakban, hanem a COVID-fertőzötteket is. Utóbbiak közé tartozik a 29 éves Anna-Kate Howell is, aki 2020 májusában majdnem belehalt a koronavírus-fertőzésbe. Bár még mindig küzd egyes fizikai és neurológia tünetekkel, gyógyulása legnagyobb kihívásának az érzelmi terhektől - így a bűntudattól - való megszabadulást tekinti. "Amikor szembesülök azzal, hány ember halt már meg koronavírus-fertőzésben, mindig azt kérdezem magamtól: miért ők, miért nem én?" - így a lány.

Óriási terhet cipelnek

Bár egyelőre korai lenne becslésekbe bocsátkozni azzal kapcsolatban, a fertőzést legyűrők közül hány embert érint a túlélők bűntudata, a szakemberek egyre több ilyen személlyel találkoznak. "Az érintettek nem tudnak elszakadni a pandémiával kapcsolatos eseményektől, folyamatosan a híreket, a fertőzöttek történeteit olvassák. Az is jellemző, hogy úgy érzik, nincs joguk a boldogsághoz" - mondja dr. Lauren Cook pszichológus. Lira de la Rosa szerint a túlélők bűntudatának fizikai tünetei is lehetnek: megváltozik az étvágyuk, átalakulnak az alvási szokásaik, fej- és gyomorfájás kínozza őket.

A koronavírus-járvány sokaknak jelentős szorongást okoz. Vajon hogyan lehetünk úrrá negatív érzelmeinken? További részletek itt .

A COVID-túlélők bűntudata óriási érzelmi teher, amit ráadásul egy alapvetően is embert próbáló helyzetben kell cipelniük. Mivel se fizikailag, se mentálisan nincsenek jól, nem vagy csak nehezen tudják ellátni a mindennapi feladataikat, és eltávolodhatnak a szeretteiktől is. Sőt, akár anyagi problémáik is lehetnek, ha a bűntudat miatt őrült adakozásba kezdenek. A Hackensack Meridian Health arra figyelmeztet, hogy ha a bűntudat négy hétig vagy annál tovább fennáll, megvan a veszélye a poszttraumás stressz szindróma (PTSD) kialakulásának.

Mi segíthet?

Mint a fentiekből látható, a túlélők bűntudata komoly probléma, amivel foglalkozni kell, különben elhatalmasodik rajtunk. Arra azonban fontos felkészülni, hogy akár a koronavírus-járványból, akár más traumatikus eseményből gyökereznek a negatív érzések, leküzdésük hosszú időn át tartó folyamat lehet. A szakemberek álláspontja az, hogy első lépésként meg kell nyílnunk azzal kapcsolatban, min megyünk keresztül. Akár személyesen, az óvintézkedések betartása mellett, akár telefonon vagy videóbeszélgetés formájában, de öntsük ki a szívünket egy családtagunknak, barátunknak, tanácsolja Lira de la Rosa.

Ugyancsak sokat segíthet, ha szakemberhez fordulunk. Dr. Cook leszögezte: ezt különösen akkor fontos megtenni, ha a bűntudat hatással van a munkavégzésünkre, a kapcsolatainkra, és úgy érezzük, nem tudunk továbblépni. A pszichológus arról is beszélt, az érzéseinkre, gondolatainkra való figyelés szintén hasznos ilyen helyzetben. Önmagunk hibáztatása helyett inkább kezdjük el szeretni azt, akik vagyunk! Nagy szerepe lehet az olyan stresszcsökkentő módszereknek is, mint a meditáció, a légzőgyakorlatok vagy a naplózás - törekedjünk arra, hogy valamelyik tevékenység gyakorlására mindennap legyen néhány percünk.

A koronavírus már több mint egy éve jelen van hazánkban is, és a kutatásoknak köszönhetően egyre többet tudunk a betegségről. Jó pár olyan mítosz is bekerült azonban a köztudatba - és még mindig makacsul tartja is magát -, amelyeket nem szabad elhinni. Olvassa el a témában írt cikkünket !

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő valószínű, az ország északkeleti, keleti részein viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, majd napközben nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel. Estig nagyrészt vékony hólepel, a Dunántúl magasabban fekvő részein néhány centiméteres hóréteg is kialakulhat. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, amit főként északkeleten, keleten kísérnek gyakran erős lökések.A csúcshőmérséklet 1 és 7 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban állt be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!