Koronavírus-gyanús esetet vizsgálnak Budapesten

Egy Lombardiából visszatérő magyar kamionsofőrt vizsgálnak Budapesten a koronavírus gyanújával. Eközben egy tenerifei szállodában is karantén alá helyeztek magyarokat.

Egy magyar kamionsofőr kerül kórházi karanténba Budapesten a koronavírus gyanúja miatt kedden. A magyar kamionsofőr Lombardiában járt, nem lázas, de nem érzi jól magát. A kamionsofőrt a mentőszolgálat már felvette, és kórházba szállítja, két hétig karanténban lesz - közölte Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár. Egy másik kamionsofőr a milánói magyar konzulnak jelezte, hogy a lezárt lombardiai területen van, de tünetmentes, járművében tartózkodik.

A fokhagyma nem véd az új koronavírus ellen Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hadat üzent az új koronavírussal kapcsolatos híreszteléseknek, féligazságoknak és álhíreknek. Mutatjuk a legdurvább tévhiteket: kattintson !

Olaszországban két tartományban rendeltek el karantént, Lombardia tíz településén és Venetóban egy településen. Ezekre a területekre csak az utazzon, akinek valóban halaszthatatlan teendője van ott, de érdemes jól megfontolni Olaszország többi részébe is az utazást - jegyezte meg. Az olasz tisztiorvosi szolgálat tájékoztatása szerint nincs magyar az olaszországi fertőzöttek között.

Magyar turisták rekedtek Tenerifén egy szállodában

Több száz turista került azonban karanténba a tenerifei szállodában, Magyarország tiszteletbeli konzulja pedig nem hivatalos forrásból úgy értesült, hogy magyar állampolgárok is vannak a szállodakomplexumban, de pontos számuk még nem ismert - mondta. A tiszteletbeli konzul mellé Madridból utazik egy konzul, és ha indokolt, további munkatársakat küldenek Tenerifére - tette hozzá Menczer Tamás.

A kanári-szigeteki szállodakomplexumban, amelyben mintegy ezer ember tartózkodik, egy olasz vendégnél diagnosztizálták a koronavírust. A fertőzött férfit és a feleségét a tenerifei Santa Cruz egyik kórházában helyezték el - közölte María Jesús Montero spanyol kormányszóvivő. A spanyol média úgy tudja, hogy a férfi Lombardiából érkezett orvos.

Védőmaszkot viselő ukrán határőrök mérik egy belépő gépkocsivezető testhőmérsékletét az ukrán-magyar határon. Fotó: MTI/Nemes János
Védőmaszkot viselő ukrán határőrök mérik egy belépő gépkocsivezető testhőmérsékletét az ukrán-magyar határon. Fotó: MTI/Nemes János

A tengerparti szállodát, ahol a pár lakott, védőmaszkos rendőrök kordonnal vették körül - jelentette az AFP fotósa a helyszínről, aki látta, hogy turisták a történtek ellenére továbbra is fürdenek a 467 szobás szálloda uszodájában, illetve napoznak a parton. "Azt mondták, hogy maradjunk a szobában, de nem úgy tűnik, hogy az emberek betartanák az ajánlást. Egyesek napoznak" - közölte telefonon egy nevének elhallgatását kérő brit vendég. Állítása szerint azonban a szálloda étterme a reggelihez megnyitott, a személyzet mind szájmaszkot viselt.

Egy másik, szintén nevének elhallgatását kérő turista szerint a vendégek több nyelvű közleményt kaptak, amelyben leírták, hogy "egészségügyi okokból lezárták a szállodát. A szobájukban kell maradniuk". A helyi Ashotel szállodavállalat közleménye szerint mintegy ezer vendég van elkülönítve a szállodában, és nyugalomra szólította fel az embereket, biztosítva arról, hogy az intézmény betartja az eljárást. María Jesús Montero kedden közölte, hogy a vendégek mindaddig elkülönítve maradnak szállodában, amíg egy második teszt meg nem erősíti a fertőzést. Ez utóbbi függvényében intézkednek a megfelelő egészségügyi intézkedésekről - tette hozzá sajtótájékoztatóján.

A szállodában a TUI német utazásszervező 200 utasa van, közöttük 110 belga. A tengerparttól 50 méterre található szálloda több száz vendéget képes egyidejűleg befogadni, több étterme és uszodája van. Facebook-oldala szerint a H10 Costa Adeje Palace csütörtök estére tervezett karneváli mulatságot. A karnevál hetében tízezreket várnak a Kanári-szigetekre.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra