Elfogyhatnak a kolera elleni vakcinák

Tavaly kétszer annyi kolera elleni oltóanyagot igényeltek, mint amennyit előállítottak.

A világszerte a kolerás megbetegedések száma olyan ütemben gyarapodott, hogy súlyos oltóanyaghiány fenyegethet. Ezért sürgős szükség van ezért a további járványok kitörésének megelőzésére és a gyártókapacitások növelésére  - figyelmeztetett a globális vakcinakészletek elosztásáért és felügyeletével megbízott nemzetközi koordinációs csoport (ICG). Ennek a Egészségügyi Világszervezet (WHO) mellett az UNICEF, az Orvosok Határok Nélkül és a Nemzetközi Vöröskereszt (ICRC) is tagjai.

A kolera heveny, vizes jellegű hasmenéssel, hányással, ennek következtében gyorsan kialakuló, nagyfokú kiszáradással járó bakteriális, fertőző betegség.

A WHO adatai szerint jelenleg egyedül a dél-koreai EuBiologics gyógyszeripari vállalat gyárt kolera elleni vakcinát. Tavaly összesen 36 millió dózis oltóanyagot állítottak elő, ugyanakkor legkevesebb 72 millióra érkezett be igény az országoktól. 2021 és 2023 között nagyobb volt a kereslet kolera elleni vakcinák iránt, mint az azt megelőző évtized egészében.    

kolera vakcina
Fotó: Getty Images

A kolerás megbetegedések száma 2021-től kezdett emelkedni. 2022-ben a fertőzöttek száma több mint duplájára, vagyis 473 ezerre nőtt az azt megelőző évhez képest. Előzetes adatok szerint pedig tavaly a 700 ezret is meghaladta a kolerában megbetegedett emberek száma. A legsúlyosabban érintett országok a Kongói Demokratikus Köztársaság, Etiópia, Haiti, Szomália, Szudán, Szíria, Zambia és Zimbabwe voltak.    

Az ICG a vakcinák iránt megnövekedett magas kereslet miatt már 2022 októberében ajánlást tett közzé, hogy az addig bevett gyakorlattól eltérően kettő helyett csak egy dózist adjanak be az oltásra szorulóknak. Mindezzel több embert tudnak ugyan immunizálni, de a hatás nem tart olyan hosszú ideig. Az ICG ezért sürgeti, hogy az országok fektessenek több forrást a csatornarendszerek kiépítésébe, valamint az ivóvízellátás biztosításába. A nemzetközi koordinációs csoport ezen felül szorgalmazza az új oltóanyagok mielőbbi engedélyeztetését, valamint azt, hogy megfelelő mennyiségben és megfizethető árakon elérhetők legyenek a világpiacon.    

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.