Új módon segíti a klímamenekülteket az ENSZ

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága egy alappal segít azokon, akik a globális felmelegedés miatt kényszerülnek elhagyni otthonukat.

A káros klímaváltozás miatt elvándorolni kényszerülők megsegítését célzó alap létrehozását jelentette be szerdán az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR), mely 2025 végéig 100 millió dollárt (36,8 milliárd forint) gyűjtene össze a rászorulóknak.    

Olga Sarrado, a főbiztosság szóvivője elmondta, hogy az UNHCR már eddig is foglalkozott a klímaváltozás migrációt érintő hatásaival, az alap pedig elsősorban a klímaváltozásnak leginkább kitett közösségekkel foglalkozó kezdeményezéseket finanszírozná. Nem pusztán felkészíteni szeretnék e közösségeket a változásokra, hanem igyekeznek eszközöket biztosítani számukra azok legyőzéséhez is.    

Az alap emellett abban is segítséget nyújt az UNHCR-nek és partnereinek, hogy azokban az országokban, ahol már jelen van - például Bangladesben, Csádban és Eitópiában - kiterjessze tevékenységét az éghajlatváltozással kapcsolatos károk enyhítésére is.    

"Az éghajlatváltozás hatásai egyre pusztítóbbak. Tovább szítják a már meglévő konfliktusokat, tönkreteszik az emberek megélhetését, és végeredményben a lakosság meneküléséhez vezetnek" - szögezte le a témával kapcsolatban az UNHCR vezetője, Filippo Grandi, emlékeztetve arra, hogy 2022-ben a menekültek több mint 70 százaléka érkezett a klímaváltozásnak erősen kitett országokból. Jelenleg a klímaváltozás hatásai elleni harcra elkülönített összeg nem segíti az otthonukat elhagyni kényszerülőket, sem az őket befogadó közösségeket.    

Filippo Grandi ENSZ
Filippo Grandi Fotó: Getty Images

Az otthonukat elhagyni kényszerülők, illetve állampolgársággal nem rendelkezők mintegy 60 százaléka él harcok sújtotta országokban, melyek emellett a leginkább érintettek a klímaváltozásban, és a legkevésbé állnak készen a jelenséghez történő alkalmazkodásra - derült ki az UNHCR közleményéből.    

"Azáltal, hogy csökkentjük a klímaváltozással összefüggő veszélyeket, biztosítjuk a hozzáférést a fenntartható forrásokhoz, a programok kézzelfogható eredményt hoznak a menekültek és a befogadó közösségek életminőségének és biztonságának javításában" - emelte ki Grandi.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Éjszaka is felhőtlen idő várható. Csapadék nem lesz. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. Késő estére általában 16 és 28 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 12 és 19 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon, szelesebb északnyugati tájakon ennél melegebb lesz a hajnal. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.