Kiderült, ilyen a magyar autós

Magyarországon ma 3,2 millió személygépkocsi van forgalomban, azaz rengetegen vezetnek. A Bridgestone felmérése szerint hetente több mint 5 órát ülünk autóinkban és nem igazán sportolunk ennek ellensúlyozására.

A motorizáció folyamatos térnyerésével és életmódunk változásával egyre többet használjuk autónkat. Mindeközben az autóipar is egyre kényelmesebb és komfortosabb kocsikat dob piacra, így folyamatosan növekszik a vezetéssel, azaz ülő testhelyzetben töltött idő, ami számos egészségi kockázatot rejt magában.

Annak érdekében, hogy felmérje, mennyit sportolnak a gépjárműben ülve töltött idő ellensúlyozására a magyar sofőrök, a Bridgestone az Ipsos piackutató segítségével idén szeptemberben online felmérést végzett 200, autót rendszeresen vezető körében. Kiderült, az autóvezetők 57 százaléka minden nap, 34 százaléka pedig hetente többször használja az autóját. Minden második (53 százalék) autós pedig legalább heti 4-6 órát, összességében átlagosan 5,1 órát tölt az autóban ülve.

Statisztikák szerint Magyarországon 50 százalék körüli a minimum 6-8 órában ülőmunkát végzők aránya, ezen felül pedig még naponta átlagosan 4 órát töltünk a televízió előtt, vagyis a lakosság jelentős része napi 11-13 órát tölt ülve. A felmérésben résztvevők 63 százaléka használja munkába járásra vagy munkaeszközként gépjárművét, így azzal, hogy még a munkába menet is kényelmesen, de ülve gurulunk minden nap, tovább nyújtjuk az ebben a testhelyzetben eltöltött időt, holott az hosszútávon vérkeringési problémákhoz és gerincbántalmakhoz , sőt pszichés zavarokhoz is vezethet, és emésztésünkre is rossz hatással van.

Sokat ülünk az autónkban, cserébe nem sportolunk semmit

Ülő életmódunk ellenére a Bridgestone felmérésében megkérdezettek autósok mindössze 34 százaléka figyel rá tudatosan, hogy a hosszabb üléssel járó munkanapokat sportolással ellensúlyozza, 51 százalékuk általában az egészség megőrzéséért, 31 százalékuk kedvtelésből, 14 százalékuk a mindennapi életviteléből adódóan, 11 százalékuk pedig már egészségi okokból, orvosi utasításra sportol. A mindennapi autózás mellett mindössze a válaszadók 15 százalék sportol naponta. Az autóvezetők körében az ingyenes szabadidős sportok, a kerékpár, az otthoni torna és a futás a legnépszerűbbek, így a válaszadók több mint fele (52 százalék) nem költ sportolásra. Az autóvezetők saját bevallásuk szerint heti 3 alkalommal végeznek testmozgást, mégis nagyon kis részük, mindössze 5 százalékuk érzi magát csúcsformában, a 29 százalékuk átlagos fizikai állapotban lévőnek, 17 százalékuk pedig kifejezetten ellustultnak érzi magát.

Az idősebb autósok gyakran az egészségi állapotukra hivatkozva hagynak fel a vezetéssel, azonban - mint az egy új kutatásból kiderült - az is egészségügyi problémákat, például depressziót okozhat, ha valaki nem vezethet. Részletek!

Arra a kérdésre, hogy gyakoribb sportolásra ösztönözné-e, ha a testmozgás egyúttal megmérettetést vagy nyereményt is jelentene, az autósok 72 százaléka - jellemzően a 18-34 éves korosztály - igennel válaszolt. A 30 százalékuk a versenyzés élményéért sportolna inkább, 42 százalékukat pedig valamilyen jutalom lehetősége sarkallna aktívabb életmódra.

Forrás: Bridgestone

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Felhőtlen, száraz idő várható. Általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 12 és 19 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon, néhol a szelesebb északnyugati részeken ennél melegebb lehet a hajnal. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.