Karsai Dániel: ez maradt ki a nemzeti konzultációból

A gyógyíthatatlan betegségben szenvedő alkotmányjogász az eutanáziáról is megkérdezné a magyarokat.

“Mint arról Ön is bizonyosan hallott, a halálos beteg emberek szenvedésük végső stádiumában sem választhatják a méltóságteljes elmúlást. Egyetért Ön azzal, hogy az ilyen emberek megrövidíthessék a szenvedésüket? Még nem tudjuk, hogy Strasbourg támogatja-e a kezdeményezést.

A: Igen, az államnak kötelessége biztosítani a beteg emberek szuverén önrendelkezési jogát.

B: Ember életéről ember nem dönthet.”

Ezzel a kérdéssel egészítené ki Karsai Dániel a nemzeti konzultációt.

A gyógyíthatatlan betegséggel, ALS-sel küzdő alkotmányjogász a magyar kormány szuverenitásról szóló nemzeti konzultációja kapcsán Facebook bejegyzésében azt írta, hogy álláspontja szerint egy fontos dolog biztosan kimaradt a kérdéssorból. Ez pedig a halálos beteg emberek méltóságteljes életvégi döntés meghozatalához való jogának kérdése. „A témáról az elmúlt két hónapban széleskörű társadalmi párbeszéd bontakozott ki, így kijelenthető, hogy a közvéleményt nagyon foglalkoztatja a kérdés. Nagyon jó volna tudni, hogy mi is az emberek álláspontja erről, aminek kiderítésére kiváló eszköz lehetne a nemzeti konzultáció” – fogalmazott Karsai Dániel.

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk: Facebook posztjában vállalta fel Karsai Dániel negyvenhat éves ügyvéd, alkotmányjogász, hogy gyógyíthatatlan betegségben –amiotrófiás laterálszklerózisban (ALS) – szenved. Ugyanitt közölte, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult az aktív eutanázia engedélyezésének kérdésében. Ez utóbbi lépését azzal indokolta, hogy véleménye szerint „az életvégi döntések meghozatalának teljes magyarországi tilalma” megfosztja őt és sorstársait az alapvető emberi jogaitól. Hozzátette: személyes ügye által vezérelve az is célja, hogy párbeszédet indítson az eutanázia „nehéz és érthetően megosztó” kérdésében. A strasbourgi bíróság november 27-28-ára tűzte ki a szakértői meghallgatás és a nyilvános tárgyalás időpontját.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen idő várható. Csapadék kizárt. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon ennél melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.