Itt ragad ránk a legtöbb baktérium

Napközben jártunkban-keltünkben számos kórokozóval kell megküzdenie a szervezetünknek. Ezek a kórokozók nagyon nagy koncentrációban vannak jelen bizonyos tárgyakon, illetve helyeken - olyanokon is, amelyekről esetleg nem is gondolnánk.

Kézszárítók

Ha lehúzzuk a vécét, baktériumokkal teli pára kerül a csészéből a levegőbe, és friss kutatások szerint ezeknek a baktériumoknak jó része az elektromos kézszárítókba kerül. Ha ezt használjuk kézmosás után, esélyes, hogy kezünkön több kórokozó lesz, mint előtte volt, így maradjunk inkább a hagyományos papírtörölközőnél a nyilvános mosdókban.

Mikor cseréljünk párnát, fésűt, fogkefét? Párnánkat legalább két-háromévente tanácsos lecserélni a pihentető alvásért, papucsunkat pedig fél év után jobb, ha kidobjuk. Íme 19, háztartásunkban található eszköz, amely talán önnél is érett a cserére - kattintson !

Edzőtermek

Nagyon fontos, hogy ha van rá lehetőség, akkor a közösen használt eszközöket mindig tisztítsuk, mivel tele vannak kórokozókkal. Kutatások szerint különösen a súlyzókon, illetve az elliptikus trénerek és taposógépek kapaszkodóin van rengeteg baktérium.

Az edzőtermekben használt súlyokon hemzsegnek a baktériumok
Az edzőtermekben használt súlyokon hemzsegnek a baktériumok

Éttermi étlapok

Kutatások szerint egyes éttermek menüjén akár százszor annyi baktérium is lehet, mint egy vécéülőkén. Ha étteremben eszünk, ne azelőtt mossunk kezet, mielőtt leülünk, és rendelünk, hanem azután, hogy elolvastuk és letettük az étlapot, és arra is figyeljünk, hogy soha ne tegyük az étlapra az evőeszközöket.

Gyümölcshéj

Ha például szeretünk citromot facsarni az italainkba, akkor előtte mindig alaposan mossuk meg a gyümölcsöt. A héján ugyanis nemcsak növényvédő szerek, hanem sok káros baktérium, például E.coli is lehet.

Ivókutak

A nyilvános ivókutakból jobb, ha nem iszunk, hiszen szinte soha nem takarítják, így rengeteg rajtuk a baktérium. Jobban járunk, ha inkább a csapból engedünk vizet a saját üvegünkbe vagy kulacsunkba, és magunkkal visszük.

Forrás: webmd.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.