Így mentheti meg gyermekét!

A nyári időszakban jelentősen megnövekednek a gyerekeket ért balesetek. Pár szabály betartásával azonban ezek jó része elkerülhető. A legfontosabb, hogy a kicsiket sose hagyjuk felügyelet nélkül, ha pedig mégis megtörténik a baj, higgadtan cselekedjünk.

Az iskolások által várva várt nyári szünidő számos lehetséges veszélyforrást is jelent a kicsik számára. A tapasztalatok szerint a gyermekeket ért balesetek száma is növekszik a nyári hónapokban. A csemeték ilyenkor a szokásosnál több időt töltenek a szabadban, többet mozognak és előkerülnek a kerékpárok, gördeszkák, rollerek is.

"A gyerekbalesetek kivédésében a szülőnek van a legnagyobb szerepe. Ez fokozottan érvényes a kisebb gyermekek esetében. Tapasztalatok szerint a súlyos balesetek száma odafigyeléssel és fokozott szülői felügyelettel nagymértékben csökkenthető" - mondta dr. Krivácsy Péter, a Budai Egészségközpont gyermekgyógyásza.

Íme a szakértő legfontosabb tanácsai:

1.Tanítsuk meg a gyereknek a helyes közlekedés szabályait!

Legjobb mindezt játékosan tenni, mert úgy sokkal fogékonyabbak. Az is nagyon fontos, hogy a szülő mindig pozitív példát mutasson: például vegye fel a sisakot, kösse be a biztonsági övet.

2.Mindig legyünk a gyerekek mellett fürdés közben!

A medencék és az élővizek komoly veszélyforrást jelentenek a gyerekekre. A vízi balesetek egyik fő kiváltó oka sajnos az elmerülés. Mindig tartsuk észben, hogy akármennyire is sekély az otthoni medence, nagy a fulladásveszély. Ráadásul a víz alá merült gyerek nem tudja megfelelő módon jelezni, ha segítségre szorul. Javasolt – sőt több országban kötelező is – körbekeríteni a medencét.

3.A kertben is biztonságban!

Amennyiben kerti sütést, grillezést szervezünk, próbáljuk meg a gyerekeket távol tartani a tűztől. Elég ugyanis egyetlen rossz mozdulat, és súlyos égési sérüléseket szenvedhetnek.

4.Védekezzünk a napsugarak és a meleg ellen!

A kisebbek érzékenyebb bőrük miatt gyorsabban leégnek a tűző napon, és könnyebben kapnak napszúrást. A déli órákban ezért egyáltalán ne tartózkodjanak a napon! Amikor viszont nap éri őket, elengedhetetlen a magas faktorszámú naptej használata. A kiszáradás megelőzése érdekében pedig a nagy melegben a gyerekeknek is kellő folyadékot kell fogyasztani.

"A legfontosabb szabály, hogy a kisgyermekeket soha nem szabad magukra hagyni, mert bármelyik pillanatban bekövetkezhet egy baleset. Amennyiben megtörtént a baj, fontos, hogy a segítséget nyújtó felnőtt higgadtan viselkedjen. Ellenőrizze, milyen jellegű a sérülés, eszméleténél van-e a gyermek" - javasolja dr. Krivácsy Péter.

Hozzátette: ha komoly vérzése vagy fájdalma van a gyereknek, azonnal hívjon mentőt és próbálja meg minél pontosabban leírni a sérülést. Ha súlyos a baleset, ne a szülő vigye be a kórházba a gyermeket, mert a nem megfelelően rögzített és ellátott sérülések később komoly egészségügyi problémák forrásai lehetnek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +0 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de délnyugaton és az Alpokalján lehetnek felhősebb körzetek. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 12 fok között valószínű. Késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!